Antifeminista vélemény és életmód blog

Hemi nézőpont

Hemi nézőpont

Személyes történetek 3.rész

2020. május 20. - Hemi12

Ahogy régebben ígértem itt a harmadik része annak a sorozatnak, melyeket a velem történt események inspiráltak.
Most leginkább az lesz terítéken, hogy hogyan semmisítik meg a nők a gyengébb férfiak önbizalmát.

Ugye az előző részben említettem már, hogy Fannit nem sikerült soha kielégítenem.
Ez természetesen kizárólag az én hibám volt.
Persze néha azért magával kapcsolatban is említett hiányosságokat, mintegy mellesleg, de azért az nyilvánvaló volt (számára, és akkor még számomra is), hogy miattam rossz a szex.
Nem is volt rest teljességgel orbitális nagy faszságokat kitalálni, hogy alátámassza az elméletét.
Kezdetnek kitalálta – vagyis azt hiszem inkább kitalálták Nettivel közösen -, hogy kicsi a farkam.
Ha ez igaz is lenne, akkor is hülyeség, tulajdonképpen ha nem durván mikropénisz kategória, akkor bármilyen kicsi fasszal ki lehet elégíteni egy nőt.
Póz kérdése lényegében, a többi a nőn múlik, meg azon, hogy mennyire vagy számára vonzó.
Másrészt pedig nem is igaz, átlagosnál valamivel nagyobb a farkam, mint az később kiderült, mert megkérdeztem pár női ismerősömet, akik tapasztaltabbak voltak pasik terén.
Meg ugye, mint tudjuk: nem a fasz kicsi, hanem a punci tág.

Volt, hogy arról áradozott, hogy smárolt egy olyan csávóval, akinek nagyon hosszú a nyelve, és hogy vele milyen jó volt.
Nyilván innentől a nyelvemet is kicsinek éreztem, csakúgy, mint a farkamat.
Olyannyira sikerült az önbizalmamat szétrombolnia, hogy mindenáron meg akartam oldani ezeket a problémákat.
Néztem a neten faszhosszabbító gépet, és kerestem mindenféle módszert, amivel talán növelhető a pénisz.
A nyelvemet is elkezdtem nyújtani abban az időben.
Szóval tényleg igyekeztem azoknak az elvárásoknak megfelelni, amiket ő támasztott elém.

Probléma volt még az is, hogy túl sovány vagyok, és szex közben a medencecsontom állítólag nyomta őt.
Mondjuk érdekes, hogy én ebből semmit sem éreztem.
A testalkatommal alapból nagyon nem voltam megelégedve, kb. 54kg voltam akkoriban.

Szinte folyamatosan depressziós voltam, alig tudtam enni, aludni és ettől nyilván még kevésbé ment az izmosodás.
Akkor már javában edzettem, és kezdtem egészen jól érezni magamat a bőrömben, amég el nem kezdődött ez az ególeépítés.
Görcsösen akartam, hogy jó legyek valamiben, lehetőleg mindenben.
Úgy gondoltam, ha legalább egy dologban meg tudom mutatni, hogy mennyire nem vagyok egy szar, akkor szeretni fog, és majd vonzónak talál.
És ez a görcsösség végső soron azt eredményezte, hogy egymás után jöttek a kudarcok, amik annyira nem is voltak azok, de én annak éltem meg őket.

Akkoriban autóversenyzéssel foglalkoztam viszonylag komolyabban, egészen pontosan teremgokartozással és autószimulátorozással.
Gokartban éppen akkortájt értem el életem egyik legjobb eredményét, a Hungaroringi pályán top10-be kerültem, pontosabban a hetedik leggyorsabb kört futottam a pálya addigi történetében.
Meg is ígértettem Fannival, hogy ha top3-as leszek, akkor szexelünk.
Igen, ennyire szánalmas papucs voltam.
Ha jól emlékszem még abban az évben a Hungaroringi kupán kb. 40 versenyzőből a 3. leggyorsabb lettem szabadedzésen.
Ezzel kvalifikáltam magam az A-ligába, és versenyezhettem az abszolút győzelemért.
Azonban amilyen az én formám, a sorsoláson sikerült a lehető legszarabb gokartot húznom, így az időmérőn már csak a 7. lettem az A-liga 8 pilótájából.
A futamot is ezen a helyen felyeztem be.
Nagyon csalódott voltam, jól esett volna, ha egyszer az életben felállhatok a dobogóra, és akkor reális esélyem is volt rá.
Bár mivel életem első versenye volt, amit nem szimulátoron vívtam, így később ezzel is megbékéltem úgy-ahogy.

Aztán úgy döntöttem, hogy indulok az országos bajnokságon, és mivel gyorsan kellett volna a sikerélmény, és nagyon bizonyítani akartam, ezért egyből a profik között indultam az OAGB-n, ahelyett, hogy a HCK-n a haladók és kezdők ellen mentem volna.
A pechsorozat folytatódott, a Battaringen egy kis kurva pont az orrom elől kapta fel az ülésbetétet, anélkül pedig nagyon fájdalmas volt vezetni, ráadásul nem illeszkedtem bele az ülésbe, ezért pattogott a gokart.
Így a kurva mögött végeztem az utolsó előtti helyen.
Számtalan bénázás és balszerencse után elfogyott a pénz, és fel kellett adnom a versenyzést.
Ebből is tökéletesen látszik, hogy mikbe tudja belekergetni egy nőstény azt, aki hagyja magát.
Valószínűleg ha hagyok magamnak időt, akkor eredményes is lehettem volna, de muszáj volt teljesítenem.

Van az a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő.
Hát, nem tudom, ha mögöttem nem áll senki, én sokkal sikeresebb lettem volna.
Amúgy persze, hogy áll mögötte egy nő, MIUTÁN SIKERES LETT.
Előtte az a csaj valószínűleg attól is undorodott volna, hogy belerúgjon illető sikeres emberbe.

Hosszasan lehetne még sorolni, hogy milyen eszközökkel gyilkolta le a lelkemet ez a két hárpia, de inkább térjünk rá az okokra.
Mi vihet rá egy nőt, hogy ilyesmiket műveljen a partnerével?

A legfontosabb talán a hatalomvágy.
A nők imádnak irányítani mindent és mindenkit maguk körül.
Nem számít, hogy hány embert nyomorítanak meg, akár önmagukat is beleértve.
Igen, önmagukat, gondoljunk csak a munkamániás, anorexiás, vagy ősanya mentalitású mártírmuterokra.
Lényeg, hogy mindenki felett legyen hatalmuk.
Ezt célozzák a különböző sminkek, kihívő öltözködés, a pletykálkodás, az önsajnáltatás, az áldozatszerep, minden.
Az egész életük eköré van felépítve.
Már kiskorukban manipulálják a környezetüket, hol hisztivel, hol aranyos mosolygással.
Semmi sem tölti el olyan jó érzéssel őket, mint az, amikor valaki engedelmeskedik nekik.
Ennek pedig sajnos manapság nincs, ami gátat szabna, sem a törvényhozásban, sem a médiában, sem pedig a közösségi oldalakon.

A másik ok az egyszerű haszonszerzés.
Minél inkább letöröd valakinek az önbecsülését, annál inkább vissza akarja azt szerezni az illető.
Így elkezd a nő kedvében járni, és látszólag néha sikerrel is jár, hiszen ha feleslegesen próbálkozna, akkor előbb-utóbb feladná.
Az pedig nem jó.
Folyamatosan próbálkoznia kell, ajándékokkal, szolgáltatásokkal, amivel tud, lehetőleg élete végéig.
A nők ugyanis parazita életmódot folytatnak.
Tökéletes példa erre a goldiggerkedés, vagy az, hogy vényasszonyok 7 évvel élnek tovább, mint a férfiak, eltartja őket az állam, de azért folyamatosan panaszkodnak és keresztbe tesznek mindenkinek.

A harmadik ok az egójuk.
Hiszen ha megtörnek valakit, az saját magában fogja keresni a hibát, így egy emberrel kevesebb lesz, aki esetleg velük kapcsolatban kritikát fogalmazna meg.
Így soha nem kell szembenézniük a valósággal, és önmaguk hiányosságaival.
Ez különösen előnyös, hiszen a nőknek se hobbijuk, se céljaik, se érzéseik nincsenek, ezt az ürességet pedig valahogy el kell rejteniük, elsősorban saját maguk elől.
Mert még a végén elszomorodnának, sőt, ne adj Isten még elkezdenének valamit csinálni, esetleg fejlődnének valamiben.

Ez ennyi lett volna most, alighanem lesz majd folytatása, addig is remélem hasznos volt elolvasni, további szép napot mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://heminezopont.blog.hu/api/trackback/id/tr3915709546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lucius01 2020.05.20. 21:06:26

"Amúgy persze, hogy áll mögötte egy nő, MIUTÁN SIKERES LETT."

Totál így van!

lucius01 2020.05.21. 07:51:51

Csak egy halk kérdés: a nő mit tett azért, hogy jobb legyen a szex?

Hemi12 2020.05.21. 17:53:14

@lucius01:
Amúgy jóformán semmit.
Nem tudom, hogy írtam-e, talán érintőlegesen volt már itt róla szó.
De ugye ő a leszbikus kapcsolataiban a férfi volt, vagyis az aktív fél.
És hozzá jóformán hozzá sem értek a partnerei, szinte mindent ő csinált.
Vagyis a nők komolyan úgy gondolják,hogy aki egy kapcsolatban a férfi az csinál mindent, a másik meg csak fekszik, mint egy darab fa.
Más szitukban lényegesen jobb volt a helyzet, gyakran ő is harapdálta a nyakam, vagy símogatott, meg ilyneek.
nem nagyon gyakran, de azért előfordult.
Szex közben nem.
Legalábbis nekem így rémlik.

Hemi12 2020.05.28. 19:14:53

@Vészmadár.:
Erre azért nem válaszoltam, mert majd féleg egy cikk lesz a válaszból valamikor.
süti beállítások módosítása