Sokat gondolkodtam, hogy mihez lehet azt hasonlítani, ahogy a nők általában bánnak a férfiakkal.
Jobban mondva, ahogy viszonyulnak hozzájuk.
A legjobb hasonlatnak végül a mobiltelefonjukkal fenálló kapcsolatuk tűnt.

Gyakori jelenség, hogy egy nő akár évekig is jár egy férfival, majd valamelyikőjük szakít.
Ezt követően a nő pár nap/hét - de legtöbb egy hónap - múlva már egy vadiúj pasit használ.
Semmi gyász, semmi "átgondolása a dolgoknak", semmi hosszas keresgélés...
És itt nyilván nem egy egyéjszakás kalandról van szó, hanem egy újabb kapcsolatról, ami megint tart akár évekig is.
Ez persze gyakran annak tudható be, hogy a következő pasi már az előzővel párhuzamosan ki lett nézve.
Durvának hangzik?
Talán az, de gyakoribb, mint gondolnád!
Ez annak köszönhető, hogy a nők mindig biztosra menne, és a fák között közlekedő majmokhoz hasonlóan nem engedik el az egyik liánt, amég meg nem fogták a következőt.
Lehetne erről még sokat írni, talán ha kifogyok a témákból fogok is, de sokan írtak már róla, nem vesztegetném most rá az időt.

A telefonnal ugyanígy bánnak: amég működik, addig egyfolytában használják, szinte mindig velük van.
Ragaszkodnak hozzá, jobban, mint az életükhöz.
Ha tönkremegy, akkor viszont csak addig bánkódnak, amég meg nem lesz a következő.
Amint az új megvan, már azt használják, arra vesznek fóliát, giccses matricákat és tokot, az lesz állandóan velük.

Hogy miért ez az egyezés?
Mert a funkciójuk is megegyező!

Eleve, hogy a funkció számít, az már egy egyezés.
Igen, a funkció.
Nem, nem a személyisége, nem az illata, nem az együtt eltöltött idő számít.
Ahogy a mobilnál sem számít semmi más.
Csakis a funkció.
Ha a célnak megfelel, az jó.
Ha nem, akkor váltani kell.

Egy mobil segít, ha az ember unatkozik, ahogy egy pasi is szórakoztatja a nőt.
Egy mobil segít, hogy megoszd a problémáid, ahogy egy pasi a nőnek.
Amég van térerő, addig nem vagy egyedül, erre a pasi is tökéletesen megfelel nekik.
Egy jó mobillal el lehet menőzni, ahogy egy jó pasival is.
Egy mobil segít, hogy mindig kapj pozitív visszajelzéseket a többi embertől, ahogy a pasitól is mindig kap pozitív visszajelzést az illető hölgy.
Ha baj van, akkor a mobillal hívhatsz segítséget, ha valakinek pasija van, már ott is a segítség.
Biztos lehetne még ragozni, de szerintem már világos az egyezés.

Ebből látható, hogy a férfi mennyire nélkülözhetetlen kelléke a modern nőnek.
Ahogy a telefonja.
Kelléke, nem társa.
Maximum csak a marketingesek neveznek egy tárgyat társnak - egyébként a Trabant jelentése is az, hogy útitárs :D -, de attól még az csak egy tárgy.

Ezért nem bánkódnak a nők sokáig a szakítás után, hiszen ha van a közelben olyan férfi, aki hasonlóan, vagy jobban képes betölteni a szükséges funkciókat, akkor mégis miért siránkoznának?
És a nagyon érdekes az ebben az egészben, hogy a férfiakról mondják, hogy érzéketlenek és racionálisak.
De kérdem én: mi a tőrőlmetszett racionális, ésszerű és minden szentimentalitást nélkülöző gondolkodás - és cselekvés -, ha nem ez?

Ami mondjuk problémás egy mobilnál, hogy tölteni kell.
Hát igen, nincs is idegesítőbb, mint amikor nem tudsz például videót nézni, mert merülőben van a mobil.
A pasik is "sajnos" igénylik, hogy időnként "feltöltődjenek".
Csak őket nem a hálózatra kell feldugni, hanem le kell pippantani.
És minél többet használod a funkcióit, an(n)ál többször.
Igen, az anál is egy ilyen jutalomfalat sokszor! :D
Ha például kell egy új táska, vagy nyaralna a hölgyike, akkor bizony az igencsak meríti a férfi "aksiját".
Rengeteg nő él ilyen önprostituáló kapcsolatban és a férfiak ezt gyakran észre sem veszik.
Csak kialakul bennük egy termékkapcsolás: több ajándék=több szex.
Sőt, gyakran a nők sem veszik észre, hiszen ez ösztönszerűen működik.
Vagy simán csak arra használja a nő a szexet, hogy megtartsa az adott férfit, nem pedig azért, mert élvezi.
És végképp nem szeretetből/szerelemből.

Mindenki nyelje le szépen a piros piruláját, és vegye észre, ha a nője csak használja!
Egyszer úgyis talál egy jobbat, akinek több funkciója van, kár halogatni az ébredést, csak annál jobban fog fájni, minél tovább húzod!
Azt hiszem ez a legeslefontosabb, amit tudni kell a párkapcsolatokról.
Mert évek telhetnek úgy el, hogy fogalmad sincs: te csak egy funkció vagy, semmi több!
Tényleg ez a legfontosabb felismerés, ami egy férfit érhet a nőkkel kapcsolatban.
Az már megint egy másik kérdés, hogy ezeket a nőket hogyan lehet kiszűrni, ha lehet egyáltalán.
De erről majd a következő részben...

Ez a cikksorozat azzal a nem különösebben népszerű témával fog foglalkozni, hogy miként használják(ki) és "tárgyiasítják" a nők és a társadalom a férfiakat.
Igen, jól olvastad, tárgyiasítják.

Nem szeretem a fogalmat, mert egyszerűen ahogy manapság használjuk, az teljesen helytelen és a feminista média befojását bizonyítja.
Hiszen mi jut eszünkbe a tárgyiasításról?
Nők, akik után férfiak bámulnak az utcán, vagy ne adj Isten füttyögnek (oh micsoda borzalom).
A probléma csak az, hogy ezt nem hívhatjuk tárgyiasításnak.
Ugyanis egy férfi egy tárgy iránt nem érez szexuális vonzalmat.
Vagyis ez lehet szexizmus (igazából legtöbbször az sem), vagy bunkóság, esetleg zaklatás, de semmiképp nem tárgyiasítás.
Hogy ezt mégis miért csinálja a férfiak egy része arról is lesz külön cikk, most ezt nem taglalnám.
Ahogy a pornó sem az, szintén az imént vázolt okokból.
Maximum a nők tárgyiasítják magukat, amikor egy darab faként viselkednek az ágyban.
De ezt szerintem egy férfi sem várja el tőlük, sőt!

Ellenben a férfiakat valóban tágyként használják, lényegesen gyakrabban, mint a nőket.
Munkagépként, TV helyett szórakoztatásra, bankautomatának, érzelmi felmosórongynak...
Igaz, néha, ha mázliuk van, akkor lehetnek akár pótapukák, szerelők, melósok, sofőrök, motivációs trénerek, vagy hibásak (bármiért).
Vagyis használati tárgyból egyből munkaerővé lépnek elő!
Ez már valami, nem?
Erről persze egy nő sem gondolja, hogy lealacsonyító.
Bezzeg, ha el kell mosogatni...

Tudom, tudom, ezt a nők nem veszik észre...
Ezért született ez a cikk, hátha így már leesik a tantusz!

Jelen cikkemben azt a problémát fogom körüljárni, hogy miért nem szeretik a férfiak a (ribancokat) pardon, a „tapasztalt nőket”.
Mert ugye – főként a nőkben és a manginákban – él a tévképzet, miszerint „nincs baj azzal, ha egy nő sokat dugott, nem kopik el a puncija”.
Nos igen, ezt tényleg hallottam már többször nőtől is.
Viszont a probléma az, hogy a férfiak nagy része nem „pinát”, hanem nőt szeretne.
Számtalan ok állhat – csak állhat, mert ezek közül van olyan férfi, akire egyik sem igaz, az összes pedig szinte senkire - a férfiak ribancundora mögött.
Így elsőre hatot mutatok be, de lesz még a későbbiekben folytatás, viszont ez már így is baromi hosszúra sikerült.
Tehát:

1. A másik faszától való undor.

Hát igen, erre jön legtöbbször a válasz, hogy: „de nyilván fürdött azóta”.
Ez legtöbbször persze valóban igaz.
Kivétel az, aki szó szerint faszról faszra ugrál, de erről talán majd máskor.
Azonban ezek a hölgyek abba gondoljanak bele, hogy elmennek a kedvenc éttermükbe, ahol a tányérjukat, amiből majd enni fognak fogja valaki, és belemártogatja a WC-be.
Utána persze elmossa rendesen, tényleg tiszta lesz, semmi nem látszódik, vagy érződik rajta.
De ebből a tányérból tudna bárki jóízűen enni?
Nem hiszem.
Ez a példa nem saját, már nem emlékszem, hogy hol olvastam, de tökéletesen leírja a helyzetet.


2. A lényegből való kimaradás.

Az olyan férfiak, akik igénylik az érzelmeket és a kötődést egy kapcsolatban és a szexben - vagyis bizonyos értelemben béták, ahogy én is - nem szeretnének kimaradni valami olyan fontos dologból, mint az első szexuális élménye egy nőnek.
Ezt egy nő nehezen érti meg, hiszen – bár váltig állítják az ellenkezőjét – nekik nem számít, hogy hány partnere volt már egy férfinak, főleg, ha egyéjszakás kalandokról van szó.
Erről egyébként lesz egy különálló cikk, így most nem fejtem ki bővebben a dolgot.

Azonban egy férfi – legalábbis egy részük - szeretne minél több mindent együtt átélni azzal, akit szeret.
Mivel ez egy izgalmas kaland, és egy mély érzelmi kötődést képes kialakítani (jobb esetben).
Ha nem vele történik az első aktus úgy érzi, hogy kimaradt valamiből.
Hogy ezt mindenki megértse hozok két példát, ami talán érthetőbbé teszi a helyzetet.

a) Senki sem szeretne úgy játszani egy számítógépes játékkal, hogy valaki másnak a mentését folytatja és nem az elejétől kezdi.
Ahogy egy félig összerakott Lego-val, vagy puzzle-al sem szeretne senki annyira játszani.

b) Ez talán a jobban átérezhető:
Senki sem szeretné, ha mondjuk a gyerekének az életébe az 5. életévétől kapcsolódhatna csak be.
Ha nem láthatná először nevetni, járni, nem hallhatná az első szavát, nem vihetné először oviba, és még sorolhatnám.
Sok férfi ugyanilyen hiányt érez, ha nem ő lehet az, aki látja először meztelenül a hölgyet, érezheti ahogy elélvez, ahogy először bénázik, aztán lassan beletanul a dologba, táthatja úgy, ahogy soha senki más és akivel együtt fedezi fel az illető ezt a nagyszerű, új dolgot.
Ennek kétségkívül megvan a varázsa, nem értem, hogy egyesek ezt miért nem értik.

Persze sokan ezt nem igénylik, a nők pedig magukból indulnak ki, hiszen őket a férfiak elélvezése, bénázása és hasonló dolgai teljes mértékben hidegen hagyják.
De lehetne annyi tolerancia bennük, hogy legalább - ha bár nem értik meg - nem ítélik el ezt a vágyat.


3. Kizárólagosság

Senki sem szeret alapvetően osztozkodni.
Legalábbis teljesen idegen emberekkel biztosan nem.
A nők sem.
Vagy van olyan nő aki szereti azt, ha a pasijának szeretője van?
Jó, nyilván van ilyen, ahogy férfiban is van, akinek mindegy, hogy a nője hány másik kannal volt már.
De azért az abszolút többség nem ilyen.
Lényegében nincs számottevő különbség sok férfi számára aközött, hogy jelenleg van mással a párja/nője, vagy régebben volt.
A férfiak racionálisabb lények.
És racionálisan átgondolva mi különbség van aközött, hogy az illető hölgy szeretője térben, vagy időben helyezkedik-e el máshol?
Persze sokaknak van különbség a kettő között, de sokak számára viszont nincs.

Itt jegyezném meg, hogy érdekes azt monogámiának nevezni, amikor valaki kétévente cserélgeti a partnereit.
Itt is pusztán arról van szó, hogy időben vannak eltolódva a partnerek, és nem térben.
De ez nem monogámia, maximum „sorozat-monogámia”.
A monogámia az 1 partner/1 élet.
A többi nem az.

De visszatérve...
A férfiban joggal vetődik ilyenkor fel, hogy lehet, nem is ő az „igazi” csak épp a másik, akivel előzőleg volt a hölgyemény, mondjuk már nem elérhető a nő számára.
De ha tehetné, akkor visszamenne, csak hát nem teheti.
Ez nyilván a nőket is szokta zavarni, viszont nekik jóval könnyebb a helyzetük, hiszen ha ők ebben bizonytalanok, akkor nyugodtan kérhetnek megerősítést a párjuktól.
Magyarul hisztizhetnek.
Ezt elég sokáig képes elviselni a férfi.
Egy nő is, viszont az ő számára ha a férfi elbizonytalanodik a saját kiválóságában, az igen lelombozó.
Ezért a férfiak nem beszélhetnek erről, ez viszont feszültté teheti őket.
Az olyan férfi, aki feszült nem vonzó, tehát ugyanott tartunk.

Ha valakinek nem sziklaszilárd az egója, az ne menjen bele olyan kapcsolatba, ahol a nőnek már volt valakije.
Mert pokollá – és szexmentessé - teheti mindkettejük életét.


4. Verseny visszautasítása

Az előző ponthoz kapcsolódik, hogy egy férfi egy komoly kapcsolatban nem szeretne versenyezni a „volt pasikkal”.
Mondhatjuk, hogy "ez pöcsség", és hogy "ne engedje el magát egy férfi a kapcsolatban", vagy "tanulja meg kezelni ezt magában".

De a helyzet az, hogy a férfiak jelentős része azért van egy nővel, hogy mellette megpihenhessen és feltöltődjön.
A férfiak életük nagy részét versenyzéssel töltik.
Sport, munka, tanulás, csajozás...
Mind kőkemény verseny.
És ha nem az, akkor is annak fogják fel.
Mivel a férfiak lételeme a versenyzés.
Ez a dolguk: hogy a génállomány erősebb legyen.
Hogy eldöntsék: ki szaporodhat, ki élhet, és ki haljon meg.
Kegyetlenül hangzik.
Az is.

Ez egy ösztön, nem igen lehet rajta változtatni.
De ha valaki folyton azon aggódik, hogy hogyan teljesít, az vagy győz, vagy meghal.
És elég sok férfi meghal különböző stressz okozta szövődményekben, alkoholizmusban vagy öngyilkosságban.
Az egyetlen lehetőség, hogy keresni kell a versenyt, ahol jólesik, és kerülni, ahol nem.


5. Genetikai maradványok

Van egy elmélet, miszerint a nők tulajdonságokat visznek tovább minden partnerüktől és a gyermekeik valamilyen szinten rendelkezni fognak ezzekkel a tulajdonságokkal, függetlenül attól, hogy az illető férfitől estek-e teherbe.
Meredeken hangozhat, de ez tényleg komoly kutatások tárgyát képezi.
Ez méginkább megmagyarázná, hogy miért nem szeretik a férfiak, ha egy nőnek már sok partnere volt.
Hiszen így az ő génjeik nem lesznek olyan hangsúlyosak.

Ez persze csak teória, ám azt is bizonyították – már amennyire lehet hinni a kutatásoknak - hogy a péniszméret összefügg a terméketlenséggel.
Vagyis akinek kicsi a farka, az nagyobb eséllyel terméketlen.
Ez megmagyarázná, hogy miért szeretik a nők ösztönösen a nagy faszt.
Hasonló példa, hogy felfedezték: a gerincvelő és a szív is tárolhat bizonyos emlékeket, akár illatokat, és érzéseket is.
Tehát bár ez csak egy elmélet, egyáltalán nem biztos, hogy hülyeség.


6. Apaság

A régi időkben, amikor még nem volt apasági teszt, egy férfinak nagyon kellett vigyáznia, hogy nehogy „kakukktojás” kerüljön a családi fészekbe.
Senki sem szeretné más gyerekét nevelni, ráadásul ez rontotta a férfi génjeinek a továbbadási esélyét.
Kutatások bebizonyították, hogy minél kevesebb partnere volt valakinek, annál valószínűbb, hogy tartós kapcsolatban, megcsalás nélkül fogja leélni az életét.
Vagyis a szűz feleség nagyban csökkenti a kakukkfióka-veszélyt.
Ez ösztönös dolog, de ne feledjük: a technológiai fejlődést nem tudják azonos ütemben követni az ösztönök.
Vagyis bár már van apasági teszt, ezt az ösztönöknek senki sem „mondta el”.

Most arról a témáról fogok írni, ami számomra az egyik legérthetetlenebb és legfelháborítóbb, méghozzá a családon belüli erőszak gyermekáldozatainak elhallgatásáról.

Érdekes, hogy amikor családon belüli erőszakról beszélünk, akkor automatikusan egy nőverő férfi és bántalmazott felesége jut eszünkbe.
Nyilván, hiszen a (nőjogi) femináci szervezetek ezt táplálják a társadalom fejébe.
Azonban igen ritkán esik szó a gyerekekről.
Pedig a gyerekek vannak leginkább kitáve a bántalmazásnak, méghozzá több okból is:

1. Bár egy gyereket kevésbé szívesen bántalmaz valaki, mint egy felnőttet – hiszen minél ártatlanabb és gyengébb valaki/valami, annál nagyobb bűn bántani (legalábbis a női logika szerint) -, így némileg védve vannak, azonban más szempontból ők vannak a legrosszabb helyzetben.
Méghozzá azért, mert nagy valószínűséggel ők a leggyengébbek, legbefojásolhatóbbak és legkiszolgáltatottabbak.
Hiszen egy szülő/nagyszülő/nagyobb testvér/nagyobb háziállat/egyéb rokon mind potenciális veszély egy gyerekre, míg mondjuk egy szülő jóval nagyobb védelemmel van ellátva mind fizikailag, mind pedig mentálisan.

2. A gyerek nem tud segítséget kérni, hiszen az sem biztos, hogy tudja, hogy azt hogyan kell.
Különösen igaz ez akkor, ha az egyik szülő – többnyire az anya – kimossa a gyerek agyát.
Ez ellen sokkal védtelenebb, mint bármely más családtag, hiszen vakon bízik az anyjában.
Ilyenkor azért sem kér segítséget, mivel azt hiszi, hogy minden teljesen normális.
Hiszen az a norma, amit a szülő mond, saját erkölcsi iránytűvel és ítélőképességgel még nem nagyon rendelkezik.

3. A nőkkel ellentétben a gyerekekre valóban igaz, hogy nem tudnak kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, hiszen teljes mértékben függnek a felnőttektől.

4. Bármilyen bántlmazás van a családon belül, azt a gyerek nagyon megsínyli, méghozzá egy életre.
Még akkor is, ha ez a bántalmazó viszony a nagyszülők között van.
Vagyis bárki bárkit bánt, a gyerek tuti, hogy sérül, ráadásul rendszerint súlyosabban, mint akit bántanak.
Arról nem is beszélve, hogy ha ezeket a mintákat látja, akkor maga is nagy eséllyel bántalmazó lehet a jövőben.

Érdekes, hogy mindezek ellenére a nőket mutatják be, mint áldozat, a férfit pedig mint elkövető.
Holott nagyon valószínű, hogy egy bántalmazó kapcsolatban valamelyik, vagy mindkét fél családjában szintén volt bántalmazás.
Vagyis azzal lehetne megelőzni a bántalmazást, ha a gyerekekre nagyobb hangsúlyt fektetnének, például a pedagógusok/családtagok ilyen irányú – és nem femináci elfogultságú – oktatásával.
Hogy ezt mégis miért nem teszik, azt biztosan nem lehet tudni, de találgatni azért természetesen fogok:

1. A feminácik és a nők, illetve a kékpirulások többsége soha nem vallanák be, hogy a nők legalább annyira bántalamazók – de inkább sokkal inkább -, mint a férfiak.
Pedig a gyerekekkel szembeni közvetlen fizikai/lelki erőszakot – aminek az egyik legbetegebb fajtája a münchausen-szindróma -  többségükben nők követik el, de szinte mindig segédkeznek benne, ha másképp nem, akkor falaznak a másik családtagnak.

2. A kékpirulás különítmény soha nem ismerné el, hogy férfiak is lehetnek áldozatok, márpedig a bántalmazott/szexuálisan zaklatott gyerekek többsége fiú!
Vagyis ez azt jelentené, hogy van egy bizonyos életkor, amikor fizikailag is főként nők bántalmaznak férfiakat.
Nyilván ennek a beismerése a feminizmus hiteltelenné válásához/bukásához vezetne.

3. Ha a férfi bántalmazza a gyereket, akkor sem kenhető el a nő felelőssége.
Hiszen ha a nőt bántják, akkor lehet azt mondani, hogy a bántalmazás egyoldalú, és nem tehet róla a nő, hogy bántalmazzák – holott legtöbbször a bántalamzás mindkét emberen múlik -, illetve hogy nincs hová mennie, vagy érzelmileg zsarolja/megfenyegeti a családtagja, ezért nem lép.
Viszont ha az ember gyereke van veszélyben, akkor nem hiszem, hogy lenne bármi ésszerű kifogás.
Pláne úgy, hogy vannak otthonok, ahova egy bántlmazott nő fordulhat a gyerekével.
Sokszor a nő mégis marad, mégpedig azért, mert maradni akar.
Pusztán mert neki megfelel a helyzet, vagy mert lusta/fél váltani.
Így viszont a felelősség megoszlik, hiszen a nő választott erőszakos férfit, és ő az, aki konzerválja a kialakult helyzetet.
Nyilván ez akkor sincs másképp, ha a nő az erőszakos, azonban egy férfinak sokkal nehezebb a gyerekkel lelépni, mivel rendszerint nem neki ítélik oda a bíróságok, és ha mégis, akkor is sokkal inkább korlátozva vannak a szociális háló nyújtotta lehetőségei.
Egy anyának pedig sokkal több fegyver van a kezében, amivel kicsinálhatja a férfit, aki lépni akar.
Gondolok itt például a hamis erőszakvádra, a pedofíliával megvádolásra, vagy a gyerek apja ellen hangolására.

Persze előfordul, hogy gyerekek is megjelennek femináci plakátokon, de mindig csak mint mellékszereplők.
Pusztán azért mutogatják őket, hogy még drámaibb legyen a férfihibáztató plakátok hangulata.
A kérdés csak az, hogy mégis hol vannak ilyenkor a gyermekvédő szervezetek.
Ennyire nem érdekli őket a dolog?
Vagy félnek, hogyha rossz fényben tüntetik fel a nőket, akkor úgy járnak, mint az a hölgy, aki először hozott létre férfimenhelyet?
Nem tudni, és sajnos jelenleg kevesen is foglalkoznak a témával.

Kis fasz... alulméretes szerszám... bébirépa...
Érdekes belegondolni, hogy hány, de tényleg, hány filmben, kabaréjelenetben, könyvben, és még ezer másik helyen hallható hol a lesajnálás okaként, hol - és ez a gyakoribb - nevetség tárgyaként.
Pedig ez legkevésbé sem nevetséges!
Milyen lenne, ha mondjuk a pattanásos, vagy a kövér embereket nevetnék ki hasonlóan?
Szörnyű, ugye?
Hát szerintem nem annyira, mindenkinek joga van azon nevetni, amin akar.
Azonban ami számomra viszont visszataszító, az itt is a kettősmérce.
Ha egy nő dagadt, azt még észrevenni sem szabad, de ha egy férfinak kicsi... hát akkor azon nevetni kell, és szégyellheti is magát!
Ez a legtöbb országban így van, bár Japán animékben szokás nevetni a kismellű lányokon.
Igaz, ezzel sem hasonlítható össze, hiszen van olyan, aki a kismellűeket szereti.
Nem is kevesen.
És persze olyan is, aki a kövér nőket.
Valamivel kevesebben.
De olyan, aki a kis faszt?
Hát én ilyet még nem hallottam...
A másik ok, amiért nem hasonlítható össze a két dolog, az a következő: ha valakinek kicsi a farka, azon nem lehet önerőből változtatni.
Hiába nyújtja az ember, vagy használ faszpumpát, attól nem lesz számottevően nagyobb, csak a szerszámot rögzítő ínszalag nyúlik meg kissé, így alaphelyzetben tűnhet valamivel hosszabbnak.
Ezzel ellentétben egy kövér lefogyhat, és legtöbbször a pattanás is elmulasztható/kinőhető.
Vagyis míg az egyik kvázi fogyatékosság, addig a másik csak (átmeneti) tulajdonság.
Ebből következik, hogy egy kisszerszámú illetőn kacagni nem akkora bunkóság, mint egy kövéren, hanem akkora, mint mondjuk egy féllábún.

Ja igen, majd elfelejtettem: a pina.
Mert ugye az életben minden relatív, így a méretek is.
Mihez képest kicsi az a bizonyos?
Mert ami itthon kicsi, az például Kínában legalábbis normális.
Viszont funkcióját tekintve nem a többi faszhoz, sokkal inkább a pinához kell mérni!
És itt meg is érkeztünk az érdekes részhez!
Baromi ritkán viccelnek azzal, hogy egy nőnek tág a pinája!
A médiában szinte soha.
Esetleg ordas nagy ribancoknál baráti körben előjöhet, ez viszont téves.
Ugyanis a punci nem lesz tág a sok szextől.
Ami a punci tágasságát befojásolja az a genetika, az esetleges romboló hatások (pl.: szülés), az életkor, illetve az izomzat erőssége és feszessége.
Bizony, ez pontosan azt jelenti, aminek tűnik: a punci edzhető!
Vagyis a kis fasszal ellentétben a tág puncin lehet változtatni.
Ergó nem egy férfinak kell szégyellnie, ha olyan a lyukban a szerszáma, mint harangban a harangnyelv.
Hiszen ő nem tud ezen változtatni, ellenben a nő igen.
Magyarul: a kis fasz nem jelent semmit (bár a legfrissebb kutatások szerint összefügg a terméketlenséggel, ami azért elgondolkodtató, hogy a nők tudat alatt a hipergámiától hajtva még ilyeneket is tudnak), míg a tág pinának a jelentése: igénytelen és/vagy lusta és/vagy öreg nő.

Csak a helyzet az, hogy a nők leszarják ezt, mivel kibaszottul lusták, és nem akarnak a férfiaknak örömet okozni.
Miért is akarnának, hiszen olyan nagyfarkú pasit kaphatnak amilyet csak akarnak.
Holott az edzettségnek rengeteg előnye van: javuló kontinencia, könnyebb szülés, jobb szex, biztosabb orgazmus és még sorolhatnánk.
Ja, meg persze a férfinak is jobb, de ugye ez soha nem volt szempont.
Illetve az előbb már említett Japánban igen, hiszen ott találták fel a gésagolyót.
Ennek a segítségével nemhogy edzhető a hüvely, de a mozgatását is profi szinten meg lehet tanulni, így kvázi masszírozni lehet vele a hímvesszőt.
Szóval nem értem, hogy ennyi előny mellett miért nem edzenek erre a nők.
Jó, nyilván tudom: kurva lusták, és nincsenek hozzászokva, hogy valamiért megdolgozzanak.
De jelzem: a férfiak jelentős része is edz valamit, nektek sem ártana!
Ráadásul ez lényegesen kellemesebb, mint amit mi edzünk.
Ez különben megint ékes bizonyítéka annak, hogy a férfiak vágyai mennyire le vannak szarva a 21. században.

Ez lényegében egy kiegészítője lesz egyik előző írásomnak.
Kicsit bővebben kifejtem ezt az érzelmi és szexuális kielégülés témát.

Legelőször temészetesen leszögezem azt, ami talán nem volt egyértelmű: egy férfinak is szüksége van érzelmi kielégülésre és egy nőnek is szexuálisra.
Azonban egy férfi lényegesen kevésbé kaphatja ezt meg egy kapcsolatban.
A párkapcsolat számára nem ennek a kielégülésnek a közege (bármit is hazudjon a kékpirulás média).
Már csak azért is, mivel erre ott vannak a barátok.
Nem véletlen, hogy a férfiak között gyakrabban alakulnak ki szoros, és valóban örökké tartó barátságok.
És hát egy férfi, akinek sok érzelmi szükséglete van, az gyenge és sebezhető, így eleve nem vonzó egy nő számára.
A nőknek pedig biológiailag kevésbé van szükségük a szexre.
Illetve akinek van, az annyit kap, amennyit csak szeretne, így valódi sóvárgás ritkán fordul elő.
Ettől persze még lehet kielégítetlen szexuálisan egy nő és érzelmileg egy férfi.

Ami szintén fontos, és rendkívül gyakori, de megfeledkeztem róla legutóbb, az a nők részéről a figyelem, a férfiak részéről pedig az intmitás és a tisztelet.
Talán a férfiak esetében az intimitásban gyakrabban jelentkezik hiány, hiszen ez is olyan, mint a szex: a lelkizéssel ellentétben ezt is csak a partnerrel élheti meg egy férfi.
Legalábbis „úgy”.
Gondolom mindenki érti nagyjából, mert erről egy egész könyvet is lehetne írni...
A tisztelet meg olyasmi, amit egy férfi megkaphat ugyan a környezetéből, de egy kapcsolatban is mindenképp szüksége van rá.
Tisztelet alatt most nem az egymás emberszámba vevéséről van szó, az alapértelmezett.
Amiben az nincs, az nem kapcsolat.
Most a férfira való felnézésről van szó.
Mint családfő.

Itt is megfigyelhető egy elég markáns kettősmérce!
Ha egy nő a figyelmet máshonnan akarja beszerezni, az teljesen rendben van.
Értem ezalatt a közösségi oldalakon pózolást, az utcán ribancnak öltözést, a bulikban és fesztiválokon vonaglást és hasonlókat.
Erre legtöbbször az jön, hogy „úgy öltözik, ahogy neki kényelmes, senkinek semmi köze hozzá”.
Vagy „miért fáj az, ha jól érzi magát?”, „én csak magamnak akarok tetszeni, azért öltözök így”.
Vagyis egy nő korlátlanul tetszeleghet és mutogathatja magát, ahhoz senkinek semmi köze.
Azonban ha egy férfi máshol keresi az intimitást, az főben járó bűn.
Ha egy másik nővel ölelkezik, csókolózik, vagy csak beszélget, az elképesztő vétség.
Hiába kezelte lábtörlőként a párja, hiába beszélt vele lekezelően, hiába hideg, mint a szibériai hajnal...
Az nem mentség.

Időnként feltűnik egy cikk a hírfolyamomban, mely valami olyasmiről szól, hogy a férfiak nagy százaléka (pontosan nem emlékszem mennyi) nem tartja a csókolózást megcsalásnak.
És ezen megy nyilván a felháborodás.
Ezzel szemben nagyon ritka az, hogy egy nő – vagy akár férfi – megcsalásnak gondolja a ribancként öltözést.
Holott hasonlóképpen egy kapcsolathoz tartozó vágy kapcsolaton kívüli kiéléséről van szó, csak a nemek aránya más.

Röviden ennyi lett volna, és ez aránylag egy jó felkonf a következő cikksorozatomhoz, ahol főszerepben a picsanaci, és annak valamennyi aspektusa.
Lassan úgyis aktuális lesz, hiszen beköszönt a nyár.
Bár a ribanckodás egyre kevésbé korrelál az évszakokkal...

A bevezetésben már beszéltem a Facebookról, most kifejtem egy kicsit részletesebben a problémát.

Sokan azt hiszik, hogy mivel a Facebook egy magáncég, ezért azt csinál a saját felületén, amit akar.
Az emberek örüljenek, hogy egyáltalán hozzáférhetnek tök ingyen egy ilyen remek szolgáltatáshoz.
Mert akinek van egy cége, az azt csinál vele, amit akar, nem?
Hát nem, nagyon nem!

Egyrészt: a facebook cseppet sem nagyszerű.
Voltaképp szimpla, mint egy faék, annyiban áll a nagyszerűsége, hogy mindenki azt használja, ezért az az origó.
Megkerülhetetlen, tulajdonképpen minden virtuális úta Facebookra vezet.
Emellett nem is ingyenes, ugyanis a reklámokból és az emberek adataiból nagyszerűen megélnek.
Sőt!

Másrészt nem, ha van valakinek egy cége, akkor azzal nem tehet azt, amit akar.
Jól is néznénk ki, ha csak ennyin múlna, hogy egy adott ember mondjuk megöljön egymásikat.
Ahogy egy cég nem ölhet meg senkit, úgy nem is halgattathat el senkit.
Az, hogy hoznak egy belsős szabályzatot nagyon szép és jó, csak éppen ki nem szarja le?
Ha az a szabályozás szembemegy a törvényekkel, akkor nem kell betartani.
Pontos törvényt nem tudok most idézni, de precedenst igen!
Gondolom mindenki emlékszik a Teczár Szilárdos, Dobozos ügyre.
Aki nem, annak elmesélem:
Történt, hogy Teczár Szilárd - ha jól tudom feminista úriember - három barinőjével bulizni szeretett volna a Doboz nevű szórakozóhelyen.
Ahol azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy míg a barátnői ingyen bemehetnek, neki ezer forintot kellett volna fizetnie.
Nem is teketóriázott: nyilvánosan felháborodott, és beálltak mógé mind a feministák, mind az antifeministák, és férfijogi aktivisták.
A bíróságig jutott az ügy, ahol döntés is született, méhozzá a szórkozóhelyet elmarasztaló döntés.
Ugyanis alaptörvénybe van fogalva, hogy férfi és nő egyenlőek, köztük nem lehet különbséget tenni.
Illetve sahnos a nőket lehet pozitívan diszkriminálni egy másik cikkej szerint, de csak állami intézkedésekkel.

Ebből látszik, hogy egy cégnek be kell tartania a törvényeket!
A Facebooknak is!
Az indokolatlan és egyoldalú cenzúrázás pedig nem rémlik, hogy törvényes lenne...
Vagyis nem tudom, hiszen nem vagyok jogász.
Ja, és ha már itt tartunk: a kuruc.info miért nem linkelhető a Facebookon, a femináci oldalak pedig miért igen?
Az viszont bizonyos, hogy nem tehetnek meg bármit, és nem kell hálásnak lennie senkinek azért, hogy használhatja a facebookot.
Emberek ugyanis vanak Facebook nélkül, nade Facebook emberek nélkül...

Igen.
De még jobb és hasznosabb az MGTOW.
Ugyanis a probléma nem a feministákkal van, hanem a társadalommal.
Ezt majd kifejtem kicsit részletesebben is egy következő részben.
Most csak az alábbi példával igyekszem bizonyítani, hogy miért égetően fontos egy egész társadalomra kiterjedő szemléletváltás, aminek az antifeminizmus illetve az MGTOW remek katalizátorai.

Képzeljétek el, hogy adva van egy pár.
Legyünk most maradiak, prűdek, és ósdik, szóval legyen ez egy férfi, és egy nő standard kapcsolata.
Ami mondjuk tart már 10 éve.
Sőt, legyenek házasok.
A férfi hazaér, és szeretne lefeküdni a feleségével.
A nő erre azt mondja, hogy fáradt, és jobban szeretne tévézni.
Erre a férfi megdugja.
Ez ugyebár nemierőszak.
A mocskos, budös, rohadt férfi hogy merészeli megdugni a feleségét akarata ellenére?
Ha nem dugja meg, akkor nagyon helyes, uralkodjon az ösztönein, hiszen egy kapcsolatban mindenkinek jó kell, hogy legyen.

Másnap hazajön a nő.
Szeretne beszélgetni a férjével, szereté kiönteni a lelkét, az azonban azt mondja, hogy fáradt, és inkább tévézne.
Erre a feleség elkezdi mondani a problémáit, függetlenül attól, hogy a férje mit szeretne.
Ez tök rendben van, nem?
Az a mocskos férfi hogy képzeli, hogy nem törődik a feleségével?!
Ha a nő hallgat, akkor szegény el van nyomva.

Érdekes kettősmérce, hogy egy nő mindenféleképp ki kell, hogy tudja elégíteni az igényeit egy kapcsolat során, míg egy férfinak ez nem áll jogában.
Holott a beszélgetés és a szex ugyanúgy ösztön, és mindkettőre fizikailag és lelkileg is szükség van.
Mindkét esetben pusztán annyit kéne a másik félnek tennie, hogy odafigyel egy kicsit a másik igényeire, akkor is, ha neki éppen nincs hozzá kedve.
Mondjuk a különbség annyi, hogy egy nőnek csak 10 percig kell feküdnie, mint egy darab fa, míg egy férfinak legalább 1-1,5 órán át kell figyelmesen hallgatnia.

Ez a példa rendkívül szemléletesen bemutatja, hogy egy férfinak az igényei a társadalom számára másodlagosak egy nő igényeihez képest.
A nők vágyai nemesebbek, és feljebbvalóak, aki azokat nem teljesíti, az megérdemli, ha megcsalják.
És ezek után csodálkoznak, hogy a férfiak miért csalják meg/hagyják el a barátnőjüket/feleségüket.

Mert ugye ez is érdekes, hogy egy férfinak tilos mással kiélnie a szexuális vágyait, ha a felesége nem áll a rendelkezésére.
Azonban egy nő simán kiélheti a lelki szükségleteit bárkivel, ha a férje nem áll rendelkezésére.
Amennyiben egy férfi nem engedi, hogy egy nő mással elégítse ki a lelki vágyait, azt elszigetelésnek és kapcsolati erőszaknak hívjuk.
Ha egy nő nem engedi, hogy a férje mással élje ki a nemi vágyait, azt pedig hűségnek hívjuk.
Ez az egyik oka, amiért egy nőnek elképesztő hatalma van egy párkapcsolatban, és amiért az MGTOW nemhogy szükséges, de egyenesen létfontosságú!

Ezek a dolgok társadalmi szinten - "nagyban" - ugyanígy működnek.
De mint mondottam volt: errőlmajd később.
Azonban téves felülről elkezdeni változtatni!
A változásnak az emberekből kell jönnie, nem a politikából vagy médiából.
Bár az sem lenne azért rossz, teszem hozzá...

Következzék egy kis magyarázat, hogy miért indítottam el ezt a blogot!
Nos a fő ok a folytogató facebookcenzúra.
Sokat kommenteltem annó a facebookon, és ennek meg is lett a "gyümölcse".
Egészen pontosan az, hogy folyamatosan letiltottak.
Ha olyasmi jött szembe a hírfolyamban, amivel nem értettem egyet, akkor kifejtettem a véleményem.
Hol kultúráltan, hol kevésbé, de mindig abban a stílusban, ahogy a velem szembenálló írt.
Vagyis soha nem személyeskedtem, vagy sértettem meg bárkit elsőként, csak hasonló hangnemben reagáltam az engem ért sértésekre.
Ebből persze volt bőven, hiszen antifeminista, abortuszellenes fehér férfiként sokak számára főellenség vagyok.
Erről, illetve a sértegetések mechanizmusáról és céljáról fogok írni egy komplett cikket, most inkább ezt nem részletezném.
Szóval a lényeg, hogy ez azt eredményezte, hogy nem maradt más fórum, ahol a véleményemet kifejthetném, mint egy olyan közeg, ahonnan talán nem baszarintanak ki, gyakorlatilag minden ok, vagy indoklás nélkül.
Ugyanis a folyamatos indokolatlan tiltás amellett, hogy idegesítő volt, még kifejezetten a hétköznapi életemre is rányomta a bélyegét.
Ugyanis a facebook - egyértelműen fenyítési szándékkal, hiszen más értelme nincs - nem csak azt tiltotta le, hogy posztolhassak, de privát üzeneteket sem írhattam.
A 21. században pedig enélkül igen bonyolult és drága az élet.
Hiszen így SMS-ben kellett kommunikálnom, ami igen kényelmetlen.
A másik, hogy sok antifeminista és MGTOW nem vállalja az arcát és a nevét.
Ez kissé hiteltelenné teszi őket.
Másrészt pedig vicc, hogy a 21. században akkor is bújkálnia kell valakinek, ha nem tesz semmi törvénytelent, és nem bújt fel tömegeket mások megölésére.
Egyszerűen csak szeretne egyenrangú élőlényként emberhez méltó életet élni, és beszélni a problémáiról/kifejteni a véleményét.
Igen, én fel fogom vállalni a nevem és az arcom, de csak ha majd rendesen elindítottam ezt a blogot.
Szóval pár hónap múlva, előbb nem is nagyon lenne értelme.
Videókat is tervezek, illetve többféle témát, nem feltétlenül csak antifeminizmus vonatkozásút..
Erre utal jobb szó híján az "életmód".
Ha minden igaz, akkor lesz táplálkozás, edzés, antifeminizmus, MGTOW, hétköznapi dolgok amik felbasznak, számítógépes játékok, küzdősport, és esetleg autókkal kapcsolatos tartalmak.
Szóval minden, ami érdekel, és amiről van véleményem.
Nem is szaporítanám tovább a szót, vágjunk hát bele!