Ez a kis elemzés kivesézi, hogy miképpen alakítja a partnerszám, illetve a kapcsolatok típusa és hossza a szexpiaci értéket.
Férfiaknál, méghozzá alfa férfiaknál.
Vigyázat!
Ez elég szubjektív terület, itt már aránylag jól kijönnek a nők közti semélyiségbeli, illetve számításbeli különbségek.
Valamint alapértelmezettnek tekintem itt, hogy a nők pontosan határozzák meg a szexpiaci értéküket, illetve mindegyik egyformán értékeli túl magát.
Ez természetesen korántsem igaz.
Egyszóval a cikk csak hozzávetőleges fejtegetés, nem matematikai vagy statisztikai rangsor.
Arra viszont tökéletes, hogy megmutassa: még egy ilyen kis szelete az összes jellemzőknek is mekkora súllyal bírhat.

A másik dolog, hogy az alfa kifejezést most nem definiálnám részletesen.
Jóképű, kigyúrt, intelligens, gazdag, stb.
Ezt már mások úgyis sokszor átrágták, szerintem mindenki tisztában van vele, hogy milyen egy alfa.


1. Alfa, bárkivel, bármikor szexelhetne, de nem teszi.

A nők abszolút kedvence.
Most így kapásból a Mi kis falunk papja, vagy a Trónok harcából Havas John jut eszembe példaként.
Valami oknál fogva nem szexelnek, legyen ez elvből, kötelességtudásból, vagy igényesség okán.
Mindegy, a lényeg, hogy süt róla, hogy nincs szüksége a szexre, vagy ha van is, meg tudja állni, hogy éljen a lehetőségekkel.
Egóra, magabiztosságra és/vagy lelki erőre utaló magatartás, plusz a nők nincsenek szokva ahhoz, hogy valaki felett nincs hatalmuk.
Ezért az egyediség-faktor is játszik
Lényeg, hogy amúgy legyen lehetőséged szexre, szóval incelek sajnos kizárva.

2. Alfa, vegyesen voltak komoly és laza kapcsolatai, valamint egyéjszakás kalandjai már fiatal korától kezdve, de nem túl sok.

Szintén örök kedvenc.
Erős, céltudatos, ami kell neki, azt megszerzi, ami nem, azt elengedi, tudva, hogy úgyis jön másik.
Látszólag vannak fontosabb dolgai a nőknél, da aki igazán bejön neki, azzal hajlandó bármire.
Jó alapanyag szinte bármihez, legyen szó gyerekről, vagy fergeteges szexről.
Legalábbis a viselkedése erre utal a nők szemében.

3. Alfa, vegyesen voltak komoly és laza kapcsolatai, valamint egyéjszakás kalandjai már fiatal korától kezdve, ráadásul sok.

Az előzőhöz hasonló, viszont itt már van egy kis bibi.
Sok redpiller azt hiszi, hogy a több nő, az jó csajozásnál.
Nem biztos.
Inkább egy 10/10-es, mint egy tucat 7/10-es.
Ha sok nője volt valakinek, ráadásul nem is annyira jók, szintjén aluliak, akkor abból önbizalomhiány és valaminek a kompenzációja rajzolódik ki.
Nem visszataszító, de... gyanús, és a rózsaszín köd ugyan jön, de ott lesz a zavaró gondolat mindig, mint egy pörsenés a seggen, hogy „miért él minden szembejövő lehetőséggel, mitől fél”?
Egy hoszútávra terveő férfi, akivel minden rendben nem szexel és főleg nem jön össze rosszabb csajokkal.
Vagy max szerelemből, ami talán megbocsátható, de az is befolyásolhatóságra és lelki gyengeségre utal.

4. Alfa, csak rövidtávú kapcsolatai voltak maximum, de jellemzően inkább egyéjszakás kalandjai, ezekből viszont rengeteg.

Hasonló az előzőhöz, gyakorlatilag mind igaz rá, csak rosszabb.
Családalapítás például kilőve.
Valamint felemrülhet a szexfüggőség, és hogy nincs jobb dolga, nem sikeres másban.
A függőség nem szexi, gyengeségre utal, ahogy a sikertelenség is.
Illetve annak a jele, lehet, hogy képtelen elköteleződni.
Ez utalhat arra, hogy csak nem szereti, ha irányítják, viszont egy magabiztos férfiban enneka  lehetőséges em merül fel,nemhogy nem fél tőle.
A másik opció pedig a késői szüzességelvesztés kompenzálása, vagy a rossz családi háttér, ami szintén nem szexi.

5. Alfa, csak közép és hosszútávú kapcsolatokkal, abból viszont meglepően sok.

A lehető szinte legrosszbb.
Kevés kapcsolat esetén a 2-eshez hasonló szinten van, kicsit talán mögötte.
Itt nagyon fontos a mennyiség.
Ha egy férfi kapolcstból kapcsolatba mászkál (mint a nők általában), az jó eséllyel kapcsolatfüggő.
Ugye mondtam már, hogy a függőség nem szexi.
Itt pedig rendszerint ki van szolgáltatva a férfi, ráadásul a nőnek.
Általában irányítható papucsok, valójában csak alfának tűnnek, mert szexik és sikeresek, illetve magabiztosak is valamilyen szinten.
Pontosabban jól leplezik a bizonytalanságukat.
Viszont nagyon igénylik a másik nem közelségét, és túl szoros kapcsolatot alakítanak ki velük, vagy épp simán csak kell valaki nekik, mindegy hogy ki.
Nőkre ez jellemző, viszont a nőknek nem kell olyan férfi, aki így viselkedik.
Habár tökéletes párja lehet egy kapcsolatcserélgető nőnek.

6. Alfa, annyit szexel, amennyit csak bír, mindegy, hogy kivel, akár kapcsolatra is hajlandó.

Akár szexi is lehetne, de ez tipikus esete a szarik bele mindenbe kategóriának.
Pillanatnyi vágyak, vagy belső frusztrációk vezérlik, és ezeken nem is nagyon lát túl, önkontrollja és tartása meg végképp nincs.
Ha lázadó, akkor vonzó is lehet, de legtöbbször csak felületes, buta és lusta.
Szexre jó egy 8/10-es csajnak is akár bizonyos életszakaszokban.
De ritkán akarnak tőle többet, pláne igazán jó nők.


Ennyi lett volna, itt most alfákról volt szó, de lesz majd valószínűleg a többi férfitípusról is.
Bár ott is hasonlóan alakulnak a dolgok.
A lényeg, hogy nem csak a külső számít, vagy a pénz.
Egy ha valki alfa, akkor sem biztos, hogy vonzó lesz, könnyedén elbaszhatja, ha rosszul álla szexhez.
Amiről még nem volt szó, az a késői szüzességelvesztés.
Alfáknál ez nem igazán probléma.
Probléma akkor van, ha valaki kiskorában erősen incel volt,majd alfa, vagy megközelítőleg alfa lesz.
Ez aránylag ritka, és speciális, de többnyire ők vagy szexfüggők, vagy kapcsolatfüggők lesznek, így ők ezekhez a csoportokhoz sorolandók, csak még egy kicsit hátrányból indulnak.

Újabb személyes történetet szeretnék megosztani, ami rávilágít a nők működésére, és arra, hogy mire számíthat az, aki párkapcsolatra adja a fejét.
Nem is annyira a történet most a lényeg, azt majd kifejtem résletesebben is, itt inkább általánosságban írok a jelenségről, a személyes érintettségemen keresztül.

Természetesen nem egy szimpla sztoriból akarok általánisítást csinálni.
Sok esetben tapasztaltam hasonló jelenségeket másodkézből, mint amiket én átéltem, és más bloggerek/írók is beszéltek már erről.
A személyes tapasztalataimon keresztül szeretném bemutatni a pontos működési mechanizmusokat, mert bár gyakran elemzek, ritkán mutatom be a gyakorlati működését az elméleteimnek.
Szóval ezek a történetek nem bizonyítékként szerepelnek itt, pusztán terápiás céllal írom ki magamból, plusz tökéletes prezentációs anyagok ezek a valóban megtörtént események.

Továbbra is a Netti-Fanni éra lesz terítéken, amiről már írtam régebben is.

Többször volt, hogy lefeküdtem Fannival, vagy legalábbis megpróbáltam.
Egyikünknek sem sikerült elélveznie.
Én ezt természetesen nagyon szégyelltem, leginkább azt, hogy nem sikerült kielégítenem egy nőt.
Kevés dolog olyan fontos véleményem szerint egy férfi számára, mint az, hogy boldoggá tudjon tenni egy nőt.
És ők ezt pontosan tudják is.
Érdeklődtem azért, hogy mennyire voltam mégis szar, és próbáltam információkat kihúzni belőle, hogy mégis min kéne változtatni.
Gyakorlatilag nem volt olyan, hogy kétszer ugyanazt mondta volna.
Mindig más volt az érzése ezzel kapcsolatban, volt, hogy jónak definiálta, volt, hogy gyakorlatilag meg volt sértődve, hogy nem tudok többet nyújtani.

Gyakorlatilag folyamatos bizonytalanságban tartott, és minél tovább csinálta ezt, annál jobban érezte, hogy függök tőle, függök a megítélésétől.
Ez manipulálhatóvá és teljesítménykényszeressé tett.
Ami egyébként alapvetően az oka volt annak, hogy miért nem tudtuk élvezni a szexet.
Illetve ez volt az egyik ok, a másik pedig az, hogy mindketten rutintalanok voltunk.
Neki sok kapcsolata volt előttem, javarészt nőkkel.
Értett hozzá, hogy hogyan kell valakit felizgatni.
Viszont őt soha nem elégítette ki egy nő sem.
És nem is nagyon akarták.

Fura, nem?
A nők teljes mértékben leszarják, hogy a partnerük kielégül-e, vagy sem.
Nettivel már több éves kapcsolatban voltak, és fel sem nagyon merült, hogy ez esetleg probléma, hogy Fanni olyan gátlásos, hogy nem akarja, hogy vele „foglalkozzanak”.
Mivel mindig ő volt a „férfi” a kapcsolataiban, ezért természetszerűen a lelki nyűgjei kurvára senkit nem érdekeltek.
Persze ő panaszkodott, és néha csináltak úgy a partnerei, mintha meg akarnák ezt oldani, de ez egyértelműen csak színjáték volt.
Ha nem az lett volna, akkor ők is rágörcsölnek erre a problémára, ahogy én is.

Ebből le lehet vonni kettő következtetést.

Az egyik az, hogy nem számít, hogy mi a nemed.
Az számít, hogy a kapcsolaton belül milyen státuszban vagy.
Ha te férfi vagy, akkor viselj el mindent, és tedd boldoggá a partneredet akkor is, ha ez a te boldogságod rovására megy.
Ez alapértelmezett, mindegy, hogy mennyire „haladó szellemű” párról van szó.
Vagyis nem a hetero kapcsolatokkal és a férfi-női kommunikációval, a konzervatív értékekkel, meg hasonló faszságokkal van a probléma.
És nem a férfiakkal.

A másik pedig az, hogy a nők nem csak a férfiakkal szemben gecik.
Ők egyszerűen önzők.
Ennyi.
Ha muszáj akkor persze hajlandók bármire, de ők azt nem fogják élvezni soha, ha valaki másnak örömöt okozhatnak.
Amennyiben egy gazdag, jóképű alfa azt akarja, hogy dugja fel egy nő az ujját a seggébe, és úgy elégítse ki, akkor megteszi a csaj, hiszen fél, hogy elveszít egy ilyen főnyereményt.
De magától, ha Átlag Józsi kérne ilyesmit, és akkor sem lenne semmi retorzió, ha azt visszautasítja a csaj, akkor biztoskurvaélet, hogy nem lenne prosztatamasszázs.
Kezdeményezni meg pláne biztos, hogy nem kezdeményezne ilyesmit nő, ha nem akarna valamit elérni vele.
A nők számára ezek ilyen kellemetlen velejárók, amiket szívesen kihagyna, de beletörődik, mert egy nagyobb jót remél tőle.
Pont mint a pelenkázás.
Nem azért csinálják, mert szeretik, hanem mert a gyerek fontos nekik.

Ha tehetnék, akkor szex közben csak feküdnének, mint egy darab fa, és legtöbbször ezt meg is tehetik.
Lehet azt mondani, hogy „de mi ezzel a baj, ha kéred, akkor megteszi a csaj, amire vágysz”.
Ok, csak akkor sem azért teszi, mert te azt élvezed.
Szar dolog úgy egy kapcsolatban élni, hogy mindig csak az egyik fél a fontos mindkettőtöknek.
Nem maga a cselekvés, vagy annak hiánya a lényeg, hanem az a felfogás, ami mögötte húzódik.

Szóval visszakanyarodva…
Rutinos volt mások kielégítésében, viszont gyakorlatilag én voltam neki az első, akivel ez a dolog fordítva állt fenn.
Én meg nyilván tök amatőr voltam, ráadásul szorongó és gátlásos is.
Ezen az sem segített sokat, hogy biztos voltam benne, hogy ő ezt jobban csinálná, pontosan látja, hogy mit csinálok szarul.
Hogy is mondják „az orvos a legrosszabb páciens”?
Hát igen…
Még egy érv, hogy csak szűz – mármint tapasztalatlan – nővel érdemes szexelni, főleg eleinte.

Viszont sebaj, a nőket nem töri össze, ha rossz a szex.
Inkább előnyt kovácsolnak belőle.
Ha jól viselkedik a férfi, akkor visszamenőleg jó volt a szex, ha pedig veszekedni kell, akkor visszamenőleg rossz volt a szex.
Ezzel remekül lehet idomítani a férfiakat, hiszen így az egójuk és az önbecsülésük teljes mértékben a másik fél kezében van.
Mocskos egy módszer, mi?
De hatékony.
Nálam különösen az volt.

Viszont itt is teljesen mindegy, hogy valójában férfi vagy-e.
Egyszer valahogy szóba került a maszturbálás – „került”… valószínűleg én hoztam szóba :D – és Netti mesélte, hogy mennyire jó zuhanyrózsával csinálni.
Mire Fanni mondta, hogy – Még szerencse, hogy már nincs ilyesmire szükséged, én még jobb vagyok! – vagy hasonló.
Erre Netti: -Hát, azért a zuhany kicsit jobb.

Vannak szituációk, amikor egy nevelő célzatú pofon jót tesz a nőnek, és kimondottan indokolt.
Ez nem egy ilyen szituáció volt, szerintem egy nevelő célzatú agyba-főbe szarrá verés lett volna az arányos.
Ilyen sajnos nem történt.
De nagyon durván összevesztek.
Persze a végén Netti sértődött meg, és még Fanninak kellett bocsánatot kérnie.
Meghatározó élmény volt számomra.
Egy nő bármit megtehet büntetlenül, sőt, utána még neked kell bocsánatot kérned.
Pedig ennél jobban nem lehet megsérteni egy férfit, vagy férfi státuszú személyt.

És itt kezd végleg kicsúszni a kezemből a sztorivezetés, de nézzétek el, nehéz ilyesmiről jól írni.
Meg rájöttem, hogy nem emlékszem, hogy hogyan kell párbeszédet írni, és hogyan kell beleilleszteni a narrációt.
De lusta vagyok utánanézni.
Azért küzdök még egy kicsit, bár egyre kuszább a cselekményszál… :D
De végső soron a tanulság a lényeg.

A legrosszabb ebben az, hogy realizálódik: valójában nem tudhatod soha, hogy mit érez TÉNYLEGESEN a partnered, ha nő az illető.
Nem tudhatod, mi valóságos, és mi hazugság.
Ez pedig felőrli az önbecsülést, a boldogságnak még csak a távoli lehetőségét és általában az egész lelket.
A libidóról nem is beszélve, ami gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy ekkorra nálam a béka segge alatt volt.
Már írtam arról régebben, hogy egy férfi nem harcolni, és versenyezni akar a kapcsolatában, hanem megpihenni.
Innentől viszont számomra nem volt egy perc pihenés sem, folyamatosan azon kellett tépelődnöm, hogy vajon miért nem vagyok elég jó.

Mára azt hiszem ennyi elég, remélem tanulságos volt, én kicsit megkönnyebbültem.
Hamarosan folyt. köv., amiben jó eséllyel arról lesz szó, hogy miben kerestem a problémák forrását, és mi volt valójában a problémák forrása.

Prímán bebizonyosodott a napokban az, hogy amit az öregekről eddig gonoltam, az tökéletesen fedi a valóságot.
A koronavírus miatt emberek veszítik el a munkájukat, halnak meg, kénytelenek a sportjukat vagy hobbijukat szüneteltetni, ami természetesen teljesítménybeli, vagy egyéb visszaesést eredményez.
Mindezt miért?
Egy olyan vírustól való rettegés miatt, ami javarészt idős és beteg embereket fenyeget.
Tulajdonképpen azért kénytelen mindenki otthon vesztegelni, hogy a trottyok ne pusztuljanak meg.
Ő értük tesszük, hiszen ránk ez nem jelent nagy fenyegetést (legalábbis most még).

Mi erre a reakciójuk?
Hálásak, és kussban ülnek otthon a seggükön?
Neeem!
Ha kitör egy potenciálisan halálos járvány, akkor nyilván az első dolga egy vén kurvának, hogy összeül a parkban Gizikével, meg Marikával és kibeszélik ezt a szörnyű eseményt.
Délelőtt, mert délben jön a Józsi felfúrni a konyhapolcot, aztán még a boltok zárása előtt gyorsan el kell menni venni mondjuk bármit, csak otthon ne kelljen maradni.
Hihetetlen cinizmus és arrogancia, hogy nekik fontosabb a pletykálkodás és a hentespultnál válogatás, mint mások megélhetése és céljai.
Egészen hihetetlen elszántsággal, életüket kockára téve szopatják a normálisabb embertársaikat.

Erre jön a duma, hogy „öregek, nem tudnak már olyan gyorsan reagálni, stb.”
Ok, én értem.
De akkor mi a fittyfaszért van szavazati joguk és jogosítványuk?
Erről pofáztam és meg is lett/lesz az eredménye.
Ennyi basszameg.
Nem képesek felelősen viselkedni, felnőtt emberek módjára?
Ok, akkor úgy kell bánni velük, mint a gyerekekkel!
Vegyük szépen el a lakáskulcsukat, adjunk nekik egy tockost, és mondjuk azt, hogy visszaadjuk, ha majd jól viselkednek.
Másképp ezt úgy tűnik, hogy nem lehet.
Az olaszok ezt már felfogták.

Egyébként mindenki nagyban várja a koronavírus végét, de...
A helyzet az, hogy nagyon valószínű, hogy nem lesz vége.
A vírusoknak nem szokott csak úgy maguktól vége szakadni.
A H1N1-nél például rengeteget kellett fertőtleníteni, és sok állatot kellett halomra gyilkolni.
Namost azt nyilván nem lehet, hogy embereket az otthonukban agyonlőnek, majd tökéletesen fertőtlenítik a lakást.

Nézzük az eddigi vírusokat:
Bárányhimlő?
Nem szűnt meg.
Influenzák?
Szintén nem.
Nátha?
Nem.
Veszettség?
A-a.

Szóval ez sem fog, majd megtanulunk együttélni vele.
Két útja van véleményem szerint annak, hogy megszűnjenek bizonyos vírusok az emberi populáción belül.
Vagyis három, ha a gyilkolászás is játszik, de maradjon inkább kettő.

1. Oltások.
Nem nagyon hiszek az oltásokban, de nem értek hozzá eléggé.
Ezért ezt egy lehetséges opcióként említem, bár én személy szerint nem oltatnám be magam koronavírus ellen.
Ha használ, akkor se.
Lehet, hogy önzőség, de velem sem törődik jóformán senki, én miért tennék másképp, pláne potenciálisan az életem és egészségem kockáztatásával?
A természet rendje az, hogy meghalnak emberek/állatok/növények.
És egy olyan betegség, ami főleg időseknek árt, szóval...
Szimpatikus!

2. Életmódváltozás.
Szerintem a legtöbb betegségnek ez vetett véget, nem maguktól vagy az oltásoktól tűntek el.
Ugyanis vannak bizonyos tényezők, amik erősen hozzásegítenek a vírusok terjedéséhez.
Ilyen a zsúfolt városokban élés például.
Azért van kevesebb járvány, mivel mosunk kezet, nem az utcára szarunk, nem köpködünk, és több fogalmunk van az egészséges életmódról.
A keresztesek tisztában voltak ezekkel, ezért is volt, hogy sok nagymester élt 60-85 éves koráig.
Ilyen az átlag akkori lakosság körében elképzelhetetlen volt gyakorlatilag.

3. Immunitás
Az emberi szervezet alkalmazkodik előbb-utóbb a vírushoz.
Igaz a vírus is az emberi immnrendszerhez.
Vállalható kompromisszum, hogy megfertőződik ugyan az ember, de jó eséllyel életben marad.
Ez a megoldás "megfelel" az emberi szervezet és a vírus számára is.

Oltásra van esély, bár nem követem az eseményeket, így nem tudom igazából, hogy mikor lesz.
Az életmódváltozás viszont nem valószínű, mivel már nincs igazán hova változni.
Egyszóval magától ennek nem lesz vége.
Sokan hiszik, hogy Kína és Olaszország kezd kilábalni.
Igen ám, csakhogy ott azért nincsenek akkora számban újabb megbetegedések, mivel nem lehet jóformán az utcára menni.
Ez viszont nem tartható a végtelenségig.
Ha újra kimehetnek az emberek, akkor megint elszabadul a vírus.
Annyi értelem van a karanténnak, hogy nem terjed olyan gyorsan, így időben jobban oszlanak el a betegek, nem terhelődik annyira túl az egészségügy.
Valamint időt lehet nyerni, hiszen minél később betegszik meg valaki, annál többet fognak addigra tudni a betegségről, így hathatósabb segítséget tudnak nyújtani.

Félni ennek ellenére nem kell, ez egy átlagnál valamivel hatékonyabb ifluenza, de az ebolánál és a H1N1-nél sokkal kevésbé halálos.

Következzék egy személyes történet, amin sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e.
Végül arra jutottam – részben egy másik blog olvasgatása közben – hogy jobb lenne nekem is, ha kiírnám magamból, részben terápiás céllal, részben pedig oktató jelleggel.

Kicsit talán kusza lesz a sztori, mert az előzményeket nem kívánom még ismertetni, azt majd kifejtem később, mivel kb. az élettörténetem lenne.
Annyit  megemlítenék, mielőtt nekikezdünk, hogy évekkel ezelőtt történt, szóval nem biztos, hogy 100%-ig pontosan emlékszem mindenre.
De a lényeg sajnos megmaradt, ahogy az a legtöbb traumánál lenni szokott.

Kezdjük a szereplők bemutatásával.

Hemi: 18-19 éves 175cm, kb. 54 kg voltam akkor, introvertált, gátlásos, félénk, depressziós, lúzer, papucs, de túrhetően jóképű, és már akkor edzettem, szóval kicsit izmos, és durván vékony.

Fanni (hívjuk most így): Exem, velem majdnem egymagas és egyidős, férfias, mások szerint ronda, de nekem akkor tetszett, vékonynak mondható, nő létére aránylag erős testalkatú, könnyen barátkozó, magabiztos, biszex, dohányos, gátlásos, és domináns.
Felettem legalábbis.
A csajával szemben meg papucs.
Ja igen, velem párhuzamosan volt egy csaja is.

Netti (szintén álnév): Exem exe, akivel akkor járt, amikor velem is.
Velem nem járt, bár valószínűleg ráhajthattam volna, ha kevésbé vagyok pöcs, meg persze szerelmes.
Nagy mell, nagy segg, valamennyi háj, de előbbiekre hízott.
Manipulatív, valószínűleg buta, de lehet, hogy csak tetteti, alapvetően tűrhetően szép arc, igénytelen, műveletlen, proli.
Mondjuk, hogy 6-7/10, mert ő is 18-19 éves volt akkor.  

Egyszer valamikor nyáron, amikor már jártunk olyan 1-2 éve, jött valahogy az ötlet, hogy szopjon le engem Fanni.
Talán nem is tőle, hanem a csajától, Nettitől.
Hogy hogyan, azt nem tudom, talán még nem csináltunk ilyet, vagy hasonló.
Ő nem volt ettől elragadtatva igazán, arra pedig, hogy eleinte nekem mennyire volt kedvem hozzá, már nem emlékszem, de mivel egy férfinak minden adandó alkalmat meg kell ragadnia – hiszen ki tudja, mikor lesz legközelebb lehetősége szexelni –, így valószínűleg belementem.

Éjszaka volt, és egy játszótéren voltunk.
Nyáron történt ugyan, de este már kimondottan hidegre fordult az idő, rajtam meg nem volt meleg ruha.
Álmos is voltam, és ideges is, mivel ilyet még nem csináltunk valószínűleg soha Fannival, Netti előtt meg biztosan nem.
Nyilván nem állt fel a farkam.
Ez nem volt sajnos annyira rendkívüli, de erről majd máskor.
Lényeg, hogy önmagában is elég ciki volt, hogy nem áll fel, de ráadásul még alapból kicsi is a farkam.
Ha feláll, akkor szerintem még nagyobb is picivel, mint az átlag, de alaphelyzetben baromi nevetséges.
Innentől garantált volt, hogy ebből nem lesz semmi.

Próbáltam jelezni, hogy részemről ez ennyi lett volna, de ezt Netti nem fogadta el ilyen könnyen.
Ezt megelőzte pár perc próbálkozás egyébként.
Rámült, hogy ne tudjak elmenekülni, és azt mondta, hogy inkább élvezzem, más pasi mit meg nem tenne ezért.
Pontosan persze nem ezt mondta, de valami hasonlót.
Fanni már megszokta mindkettőnktől, hogy vannak fura kattjaink, főleg, ha szexről van szó.
Ezek eltűréséhez már hozzászokott, rendszerint elintézte az ilyeneket egy „de betegek vagytok” eldünnyögésével.
Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy gyorsabban vége lesz, ha nem ellenkezik, szóval a szokott módon kissé unottan, beletörődve abba, hogy most meg kell tenni, amit meg kell tenni nekikezdett.
Gondolom ő sem akart szégyenben maradni, nem tudom.
Mindenesetre szopott tovább, már amit lehetett a lankadt pöcörőmön.
Netti okoskodott, hogy Fanni bénán csinálja, ezért nem áll fel, majd ő megmondja, hogyan kell.
Ilyen az, amikor egy nő 5 perc leforgása alatt bassza földhöz két ember önbecsülését is.
Persze, biztosan ő a szar, nem simán csak kibebaszottul hideg van, és nyilvános helyen vagyok először két nővel.

Próbáltam menekülni, de mivel a kb. 55-60 kilós Netti rajtam tehénkedett, ez szinte reménytelennek tűnt.
Főleg úgy, hogy nem tűnhetett menekülésnek, hiszen az férfiatlan.
Maximum leüthettem volna, de gondolom érthető, hogy miért nem tettem.
Mai fejjel lehet, hogy megtenném, szerintem simán indokolt lenne.
Szóval a dolog így folytatódott éveknek tűnő percekig, amég fel nem adták.
Aztán, hogy megaláztatásom teljes legyen, mikor lekecmergett rólam Netti én felpattantam, hogy minél gyorsabban magam mögött hagyhassam megsemmisülésem színhelyét.
Tettem volna mindezt, ha nem vágódok el a betonon, mint biciklis a villamossínen.
Ugyanis Netti súlyától elgémberedtek a lábaim, és még jó ideig nem tudtam járni.
Természetesen kinevettek.
És természetesen én voltam a szar lúzer, akinek nem áll fel, és cserbenhagy két nőt.
Fanni is engem hibáztatott a kudarca miatt, ez érezhető volt rajta.
Bár valószínűleg magát is legalább ennyire okolta.
Pedig ez csak a körülmények miatt alakult így, meg esetleg a lelki problémáim miatt.
Érdekes módon Nettire akkor senki nem volt mérges.

Soha életemben nem éreztem még magam ennyire megalázva, és ilyen nyomorúságos, haszontalan lúzernek.
És főleg az zavart, hogy tehetetlen voltam.
Nem menekülhettem el, azt csináltak velem, amit csak akartak.
Pedig fizikailag erősebb voltam.
Mit tehettem volna mégis?
Mi garantálja, hogy ilyesmi nem történik meg újra?
Ilyenek nyomasztottak sokáig – néha még ma is -, amég nem sikerült eltemetnem magamban a dolgot.
Fel nem dolgoztam, addig dédelgettem ezt a ragályt magamban, amíg ki nem nőttem, és magam mögött nem hagytam azt az énem, aki akkor voltam.

A legdurvább az egészben nem ez.
Még régebben – mielőtt kibasztak volna faceről, életem és emlékeim egy részével együtt, köszi facebook – szóval akkoriban vitatkoztam femi picsákkal a metoo és az Isztambuli egyezmény kapcsán, hogy mennyire kirekesztő, és mennyire nem veszi figyelembe azt, hogy férfiakat is megerőszakolhatnak/bántalmazhatnak.
Ezzel a témával és úgy általában az antifeminizmussal már foglalkozom pár éve, így régóta napirenden van nálam ez a téma.
Sajnos akkora a látencia, annyira cikinek érzik a férfiak, ha bántalmazzák őket, hogy nem nagyon vannak adatok arról, hogy férfiakat is ér erőszak, hiszen nem mernek rendőrségre menni.

Szóval vitatkoztam, és nem tudtam konkrét példát felhozni.
Mindig jöttek a kérdések és okoskodások „mégis hogy lehet megerőszakolni egy féfit?”, „meg tudják magukat védeni, hisz erősebbek, nem?”, „a férfiak élvezik az ilyesmit...”, „egy nő miért erőszakolna meg bárkit?”.
Vagy hasonlók, pontosan nem emlékszem, de kb. ilyenek szoktak lenni.
Sokat gondoltam rá, hogy milyen jó lenne egy saját sztori, hogy az orruk alá tolhassam.
Jó lenne?
Persze, miért ne, annyiszor aláztak már meg nők, ennyit kibírnék, ha lenne egy ekkora áldozatszerep-adu a kezemben, amire nem tudnának mit írni.

Jó fél-1 évvel később döbbentem rá véletlenül, amikor eszembe jutott ez a sztori...
Valszeg azért mert kivertem rá..., ja, érdekes, hogy egy egyértelmű trauma is mennyire... intenzív élmény, ha valakinek esélye sincs amúgy a szexre.
Meg már nem érzem annyira gáznak, hiszen azóta más ember lettem, legalábbis erősen remélem.
Visszakanyarodva...
Ekkor döbbentem tehát rá, hogy baszki, engem megerőszakoltak.
És nem elég, hogy megerőszakoltak, de még nekem kellett szarul éreznem magam évekig, hogy nem vágtam hozzá jó képet, és nem izgultam fel.
Aztán rájöttem, hogy faszom, ezt én sem fogom elmesélni, ez annyira meredek, hogy mégsem lenne túl jó precedens. :D

De lesokkolt, hogy évekig nem esett le, hogy nem az én hibám, és nem én vagyok az értéktelen szar.
Főleg, hogy már évek óta foglalkozom ilyenekkel, mint már írtam.
Nem jöttem rá, hogy ez nem ajándék volt két nőtől, amit én elbasztam, hanem erőszak.
Kicsit most is gombóc van a torkomban, inkább a megkönnyebbülés, és az önfeledt önsajnálat végett, semmint a szomorúság, vagy a harag miatt.
Elmeséltem már ezt azthiszem, de csak akkor, amikor már nem volt igazi trauma jellege.
Amikor már kitombolta magát az a betegség, amit ez okozott a lelkemben.
Vagy lehet, hogy akkor is elpanaszoltam már a barátaimnak, de csak mint mellékes dolgot, kissé elbagatellizálva a jelentőségét.
Sőt, még inkább hencegtem is vele talán, hogy két csajjal voltam egyszerre.
Hogy ez valójában milyen volt, azt biztos, hogy csak később meséltem el, ha egyáltalán...
De nem volt jelentősége, sajnos a legjobb barátom nem tud ilyenekben segíteni, mert neki ilyen problémái nem voltak, és mert nem az a lelkizős típus.
Olyan igazi, sztereotipikus férfi.
Most azért is könnyebbültem meg, mert így talán lesz, aki megérti, hogy min mentem keresztül.

Szóval ezért rühellem többek között a nőket, és a feminista hazudozást.
Ha csak simán megbaszott volna valaki egy sikátorban, én jobban örültem volna.
Vagyis akkor valószínűleg nem, de ha most választanom kéne, ezerszer inkább választanám.
De nem, én nem lehetek áldozat, én kussoljak, nem tudhatom, mit éreznek szegény nők.
Például szegény nők, akik megerőszakoltak és tönkrebaszták az életemet 17%-al kevesebbet keresnek.
Erről érdemes beszélni ugye?
Ez az igazi probléma mi?
Az a szaros 17% baszottul fontosabb, mint egy ember nyomorúságos élete, igaz?
Na, sikerült a végére csak felbasznom magam... :D

Összességében én már rájuk kettejükre nem haragszom.
Nettire egy kicsit, de azt majd megírom máskor, hogy miért pontosan.
De Fannira úgy igazán nem.
Hiszen nem ő akarta tulajdonképpen, és neki is bizonyítania kellett a csaja előtt, hogy nem beszari.
És ő is szopott (szóvicc, érted), valószínűleg neki sem hiányzott ez az egész.
Haragúdni a társadalomra haragszom, ami leszarja, ha nekem valami fáj.
Mert ugye nem születtem puncival, így nekem nincs jogom áldozatnak lenni, nekem nem jár a megértés, a szeretet, és a biztonság.
Ők ketten azért tették ezt, mert azt tanulták, hogy ez a normális.
Ettől még megbüntetném őket, de nem indulatból, csak az igazság nevében.

Remélem mindenkinek tanulságos volt, azt hiszem jönnek még ilyenek, igazából kezd tetszeni ez a magamból kiírogatós dolog.
És ezzel talán többet is teszek másokért, mint a – egyébként nagyon frappáns és lényeglátó :D – okfejtő cikkekkel.

Nemrég volt a nemzetközi nő(sajnáló)nap.
Ennek apropóján írom most ezt, bár nem tudom, hogy mennyire lesz értelmes eszmefuttatás, de hátha... :D

Szóval nézzük elsőként, hogy van-e ennek bármi értelme?
Vagyis nézzük, hogy miről szól ez egyáltalán, mert ez sem világos.
A nőkről (mint minden), ez mondjuk tiszta.
De ezen túlmenően...

Elméletileg és deffiníció szerint a női egyenjogúságról szólt eredetileg.
Most is elvben erről szól, de mivel szerintem már elérték ezt, így már semmi értelme a részemről.
És sokan így vannak ezzel, szóval...
Illetve törvényileg egyértelműen elérték, erről nem is igen lehet vitatkozni.

Meg akkor minek a virág?
El vagy nyomva?
Puff, nesze virág!
Most... mivan?
Minek ajándék?
Vagy ez valami hála?
Kollektíven a nők felé?
Mert ez nem „bizonyos” nők napja, vagy „szeretett” nők napja, vagy „elismerést érdemlő” nők napja, vagy „hasznos” nők napja.
Ez minden nő napja.
Mit tettek kollektíven a nők?
Vagy akár a férfiak, vagy bárkik?
Gyereket szülnek?
De egyfelől nem szülnek, másfelől nem mindegyik, és ugye ott van erre külön egy anyák napja.

Akkor mi?
Vagy ez valami bűntudat vezérelte kiengesztelés?
Miért?
Mert eltartjuk őket, vagy mert felhúztunk nekik egy civilizációt?
Már aki, ugye...
De viccen kívül.
Mit tettünk mi kollektíven elenük, mint csoport?
Megerőszakolják őket néha, igen.
És?
Most ezért MINDEN férfi kollektíven érezze szarul magát, mert van köztünk pár, aki erőszakol?
Fogadok, hogy az erőszakolók nem vesznek ilyenkor virágot.
De ha mégis ezért indokolt, akkor tényleg egy szaros virág, meg pár cikk megold bármit?
Akkor viszont, ha nincs igazam, és a nők olyan szörnyen el vannak nyomva, akkor mégis miért nem valami konkrét dolog történik?
Továbbra is rejtély...

Egy értelme azért mégis van.
Plusz egy nap, amikor csak a nőkről beszélnek.
Ez amúgy is így van, de van erre még egy külön nap is.
Hogy érezd, mi a legfontosabb!
Ez olyan Április 4-e.
Minden a kommunizmusról szólt, de azért még április negyedike is.
Hogy mi az apropója... nem mindegy?
Amit a nők éppen akarnak.
A lényeg, hogy ők legyenek a figyelem középpontjában.

Minél inkább róluk van szó, annál többet gondolnak rájuk.
És ez hatalom.
Ha te töltöd ki valakinek az idejét, akkor van felette hatalmad.
Hiszen én is éppen erről gondolkodok, ez van rám hatással.
És ebben a túlzottan igergazdag világban aki csak egy másodpercet is szerez a másik figyelméből/idejéből/nergiáiból, az nagy hatalommal bír.
Gondoljunk csak bele, hogy mekkora biznisz a reklám!
Vagy milyenek a politikai pártok.
Nem az számít, hogy mi a véleményed, hanem az, hogy mennyire tudod azt egyeduralkodó nézetté tenni, és mennyi felületet tudsz szerezni magadnak.
Miközben persze áldozatnak állítod be magad, azt sugallva, hogy téged üldöznek és betiltanak, sőt, elnyomnak.
Mert ugye mindenki a gyengébbnek drukkol, és elképesztő verseny folyik a 21. században, hogy ki a leggyengébb.

Másról nem is szabad beszélni, mint arról, hogy milyen gyengék a nők.
Persze nem így, hiszen akkor szexista macsó vagy!
Elismerően!
A nők kurvára erősek, csak a gyenge, ostoba, gonosz férfiak elnyomják őket, ők indulnak nehezebb helyzetből.
Önellentmondás?
Nem, nem az, te vagy a rohadt nőgyűlölő, ha nem érted.
Amúgy sem érteni kell, hanem végre támogatni a nőket.
Ők értik.
Legyen ennyi elég!

Bezzeg az én időmben, hallani sokszor öregektől – sőt, néha még 40-50-esektől is -, bár nem feltétlenül pontosan ebben a formában.
Hiszen a mai fiatalok lusták, züllöttek, mamahotelben laknak.
Legalábbis az idősek közmegegyezése szerint.
Érdekes módon csak a fiatalokra érvényes amit mondanak.
Azt rohadtul nem veszik ám észre, hogy bezzeg az ő idejükben az idősek nem gyógyszerfüggő, életképtelen, mindenen felháborodó, felettébb buta prolik voltak.
Régen nem egész nap otthon ültek, és sorozatot néztek, hanem unokáztak, baromfit tartottak/vágtak/pucoltak, főztek, mostak, termeltek zöldséget/gyümölcsöt.
Szóval hasznosak voltak a társadalom, és legfőképpen a családjuk számára.
Ma is vannak ilyenek, de nagyon kevesen.

Azokat a fiatalokat szidják, akik eltartják őket, miközben ők semmit nem csinálnak, viszont rendkívül károsak.
Hogy pontosan miben, az majd egy külön írást fog érdemelni.
Most csak vegyük azt, hogy semmi hasznot nem termelnek.
Mert szerintük ők dolgoztak, ezért el kell őket tartani.
Mondják ezt a közalkalmazott Marikák, akik nélkül ugyanúgy ment volna minden, semmi fontosat nem tettek életükben.
Akikre valóban szükség volt – és van – azok a mezőgazdaságban dolgozók, az építőipari munkások, mérnökök, kukások, stb.
Csakhogy ők, akik megtermelték valóban azt a pénzt, amit felélnek a Marikák, már javarészt nem élnek, vagy még nem nyugdíjasok.
Ugyanis legtöbben férfiak, akik ugye 7 évvel kevesebb ideig élnek, viszont később mehetnek nyugdíjba.
És ha nők, akkor is kevesebb ideig élnek, hiszen stresszes és nehéz a munkájuk, mint például akár az ápolóknak.
Egész életükben güriztek, de jóval kevesebb ideig élvezhetik a gyümölcsét.
Vagy semeddig.
Nem azt mondom, hogy tőlük a rinyálás és a fiatalok fikázása elfogadható.
De mindenképp indokoltabb, és nem egy logikai bukfenc semmirekellőnek minősíteni másokat, mivel ők nem bolti eladók vagy irodisták valami hivatalban, hanem valóban termelnek/termeltek valamit.

Persze összességében véve hülyeség valakinek az értékét az elvégzett munkája után meghatározni.
Főleg, hogy ezek mindent ebben mérnek, hiszen ez az egyetlen, amit véghez vittek.
Tisztelj, alanyi jogon, mert dolgoztam!
Adj igazat alanyi jogon, mert dolgoztam!
Engedj előre, viselj el, legyél előzékeny, légy udvarias mert dolgoztam.
Vallják azok a Marikák, akik 8 órában trécseltek a barinőikkel, azokkal a fiatalokkal szemben, akik akár 10-12 órában mondjuk árufeltöltők, mellette esetleg tanulnak és/vagy edzenek.

Rendben van, ők szükségét érzik belerúgni azokba, akiktől mindent kapnak, hiszen egyedül életképtelenek lennének.
Csak azt nem értem, hogy miért nem tesz ez ellen senki semmit?
Vannak sajnos privilegizált csoportok, akik bármit megtehetnek, aki pedig szólni mer ellenük, az egy érzéketlen faszparaszt, akit el kell hallgattatni.

Következzen az előző bejegyzéssel szöges ellentétben álló tapasztalat bemutatása!
Vagyis egy igen negatív női(?) viselkedés felvázolása.
Ami amúgy a férfiakra, de méginkább a cigányokra jellemző elvileg.
Eddig talán valóban így volt, azonban velem ilyen még nem történt úgy, hogy férfi követte volna el.
Cigányok néha, de az sem jellemző.
Hogy miről van szó?
Arról, amikor mész az utcán és beléd kötnek.
Igen, ezt egy nő csinálta, méghozzá nem is először, bár azthiszem messze ez a legdurvább ilyen élményem.
Nem is azért, mert ilyesztő volt, hanem inkább bizarrsága végett.

Történt ugyanis, hogy éppen bicikliztem hazafelé.
Mivel úttesten csak kerülve lehetett volna haladni, ráadásul nagyon kátyúsak is a mellékutcák, valamint gyéren vannak megvilágítva, ezért a járdán közlekedtem.
Ezt egyébként meg is tehetem a KRESZ szerint, amíg nem lépem át a 10km/h-t.
Jött velem szembe egy kutyás nőstény.
30-40 között lehetett, nagyon max 45.
Lemegyek a fűre, hogy biztosan ne legyen probléma, és lássák a jószándékot, hogy igen, tudatában vagyok annak, hogy a járda a gyalogosoké.
Erre a nőci odaszól a kutyájának, valami olyasmit, hogy „gyere ide, jön egy biciklis, akinek itt amúgy nem is lenne szabad”.
Már mentem volna tovább, de annyira felhúzott ez a nyilvánvaló hülyeség, hogy megálltam, gondoltam megkérdezem, hogy ezt mégis hogy a véreres faszba gondolja úgy egyébként.

Elkezdett veszekedni, hogy mégis mit képzelek, hogy így beszélek vele,meg ott közlekedek, ahol ő.
A bökkenő csak annyi volt, hogy egy játszótér mellett voltunk, ahol nem szabad kutyát póráz nélkül sétáltatni.
Erre tábla is figyelmeztet.
Ekkor már üvöltöztem, és ő is.
Mutatom a táblát, mivel a kutyáján nincs póráz.
Erre elkezd üvölteni, hogy figyeljek oda – mármint rá -, miközben a táskájában matatott.
Azt hittem gázsprét keres, már át is futott az agyamon, hogy hogyan fogok ellentámadni, ha próbálkozik a ribanc.
Viszont ami ezután történt... nos attól elállt a lélegzetem és kicsordult a könnyem majdnem.
Végül is valóban hozta egy gázspré hatásait.
Ugyanis egy pórázt vett elő a táskából, miközben azt üvöltözte, hogy „szerinted ez micsoda?”.
Annyira meglepődtam, hogy innentől nem tudtam megszólalni.
Igen, az a nő azt hiszi, hogy a pórázzal kutyasétáltatás azt jelenti, hogy van valahol 5m-es körzetben egy póráz is.

Ezt csak azért meséltem ilyen részletesen, mert kurvára vicces és szomorú.
De a lényeg az, hogy kajakra belekötnek a nők másokba az utcán.
Nem az első eset, a többit is megírom majd.
Gondolom azért, mert azt hiszik, hogy nem kell nőként viselkedniük, de velük majd akként fognak.
Vagyis kötözködhetnek, mint a férfiak, de nem fogják őket megverni, hiszen nőket nem ütünk meg.
Ebből is látszik az, amiről már évek óta pofázok.
Mindegy, hogy egyenlőség van, vagy konzervatív értékek.
Nekem személy szerint mindkettő nagyjából megfelelne, a mostani állapotokhoz képest legalábbis előrelépés volna bármelyik.
De most az a helyzet, hogy ezek hibridje érvényes, egy olyan elegy, ami a nőknek kedvez.
Ha az jó nekik, akkor egyenlőség van, ha meg az, akkor konzervatív nőpátyolgatás.
Mert ha egyenlőség lenne valóban, akkor meggondolta volna, hogy beszólhat-e nekem, hiszen széjjelbaszhattam volna a fejét adott esetben, ahogy egy férfinak hasonló helyzetben (mármint nem törvényileg, hanem társadalmi megítélés szerint).
Persze nem csak úgy, hanem ha odáig fajul a helyzet, amire még így is volt esély, meg ugye nem tudhatta volna, hogy mennyire vagyok heves vérmérsékletű.
Amennyiben meg a konzervatív elvek érvényesülnek, úgy befogja a száját és tisztelettel beszél velem.
De nem.
A nők úgy érzik, hogy az életet god-módban játszák.
Sebezhetetlennek hiszik magukat, mert mindig ott van egy férfi, vagy az állam, és segít, ha bajba sodorják magukat, így gátlástalanul basznak bele mindenbe, hiszen soha nincs következménye a tetteiknek.

Sajnos úgy látom, hogy ez a viselkedés egyre általánosabb.
Azt hittem régebben, hogy a nők mindig másképpen lesznek agresszívak, mint a férfiak.
De úgy tűnik, hogy itt is férfivá szeretnének válni.
Remélem, hogy az izomtömegük is megnő, és növesztenek tököt, meg gerincet, mert egyáltalán nem biztos, hogy nem baszom fel annyira magam egyszer, hogy tényleg belemenjek egy verekedésbe.
Mert azt nem árt tudni, hogy lehet beszólogatni, de az olyan, mint rákacsintani valakire.
Egyértelmű utalás arra nézve, hogy többet akarsz a másiktól, csak kicsit más kontextusban.
És ha a másik is hasonlóan belemegy a játékba, akkor nem biztos, hogy úgy alakul az este, ahogy azt előre elképzelted, és utólag igencsak nagy geciség a másikra tolni a (rosszabb esetben büntetőjogi) felelősséget.
Különben nem lenne rossz, ha a nők a szerelemben is olyan kezdeményezők lennének hirtelen, mint az arcoskodásban.

A cikk apropója az, hogy igen sok kritikát fogalmazok meg a nőkkel kapcsolatban, akár a való életben, akár itt.
Nos, ennek az az oka, hogy a nők gyakorta faszkalapok.
Ja..., ez van.
Sok nő azon sipítozik, hogy „de milyennek kéne lennie mégis?”, meg „a férfiaknak semmi sem elég jó”.
Hát például amiket én rendszerint leírok, na olyannak nem.
És igazából ez már kb. elég is lenne.
Vagyis nem teljesen, mert vannak bizonyos női tulajdonságok – ilyen a hipergámia is – aminek nem a megléte a problémás, sokkal inkább az eltitkolása (vagy inkább elhazudása).
De értem a problémát, szóval leírom, hogy SZERINTEM milyen egy IGAZI NŐ.
Azért emeltem ki bizoynos szavakat, mert az ettől eltérő nők sem feltétlenül rosszak, meg ugye helyzet, és férfi válogatja.

Szóval történt, hogy régebben, amikor még színitanodába jártam – pár éves sztori, és kb. 2 évig foglalkoztam ezzel a színi dologgal – egy új csoportba és helyszínre kerültem, ahol nem nagyon ismertem senkit.
Ez egy hozzám hasonlóan introvertált embernek alapból kész rémálom, de sokan ott már évek óta ismerték egymást, voltak, akik egy osztályba is jártak, így még nehezebb volt beilleszkedni.
Az órák után mindig mielőtt mentünk haza mindenki elbúcsúzott mindenkitől, szóval tulajdonképpen mindenki ölelkezett mindenkivel, vagy hasonló.
Én próbáltam elslisszolni, hiszen elég gáz lett volna állni ott egyedül, mint egy fasz, vagy odamenni valaki vadidegenhez.
Pláne, hogy minimum 75%-uk csaj volt, ráadásul nálam pár évvel fiatalabbak.
Talán a 3. héten lehetett – heti 1 óránk volt, ha jól emlékszem -, hogy egy 15 év körüli lány – én lehettem 19 talán – odajött, és valami olyasmit kérdezett, hogy „ölelés”?

Gondolom beleegyeztem valahogy – nyilván nagyon meglepett a dolog, így nem is igazán emlékszem – szóval megölelt.
Ezzel így bevett a csoportba, és nem kellett kívülállónak éreznem magam többé.
Nagyon tetszett különben a csaj, vékony volt, mindig mosolygott, és úgy általában tele volt élettel.
Igazán nem nagyon éreztem még olyan hálát – főként nő iránt – mint iránta.
Nem volt ez különben egy nagy dolog jobban belegondolva, nem esett nehezére, nem lett ettől neki rosszabb, valószínűleg még kicsit tetszhettem is neki.
Most kifejtem, hogy mégis miért olyan egetrengetően fontos ez a momentum az életemből.

A nők állandóan feláldozzák magukat.
Méghozzá kéretlenül.
Faszom se kérte, hogy megszülessek például.
De tényleg!
Senki nem kéri a nőktől, hogy magukat sanyargatva szolgáljanak ki másokat.
Azt pedig még kevésbé, hogy aztán erre hivatkozva hisztizzenek előjogokért.
Ez olyan, mintha én azt mondanám egy nőnek, hogy „most levágom a kezem, hogy bebizonyítsam, hogy szeretlek” majd csodálkoznék, hogy miért nem szeret viszont a csaj.
Holott egy ilyen áldozathozatal után ez „kötelessége lenne”.
Vagy olyan – amit viszont valahogy minden nő kikér magának – mint amikor azt hiszi egy férfi, hogy megkúrhat egy nőt, ha fizeti az italát.
Persze az is hülye, aki elfogadja az ingyen piát, vagy a másik áldozatszerepét, de azért nem ő a fő felelős.
Pláne nem a gyerek, akit akarata ellenére megszültek, majd egész életében hálás kell legyen ezért a komplett női nemnek.
Az ember magának szül gyereket, nem a gyerek, vagy a társadalom kedvéért hoz áldozatot!
Ez fontos!

Ezzel szemben az én sztorimban nem volt kéretlen áldozathozatal.
Maximum egy kis kockázatvállalás, de mivel ő csaj volt, én meg faszi, ezért nyilván nem kellett reálisan félnie, hogy elküldöm a búsba.
Azt adta, amire szükségem volt, nem pedig azt, amitől ő mártír lehet.
Ez eszméletlenül fontos gondolat, amit minden nőnek NAGYON meg kéne tanulnia.
És ez után nem jár semmi.
Mégis szinte biztos, hogy hálás lesz az, akivel ilyet tesz valaki.
Így pizitívra jön ki az egyenlet, sőt, még tovább is mehet, és a másik fél fog talán legközelebb valami jót tenni.
És ez a cél!
Ha te mártírkodsz, az neked rossz, de másnak sem jó.
Így az egyenlet negatív.
Ez nem ezomezo, ez egyszerű paraszti ész.

Amiért még jó ez a példa – és talán még inkább kiemelkedő eme tett – az a következő:
Azt tette, amit csak egy nő tehet meg.
Vannak dolgok, amiket csak egy férfi tehet meg.
Ilyen a betörőktől való védelem, és hasonló fizikai és mentális dolgok.
Jó, ok, ELSŐSORBAN a férfiak tehetik meg, hiszen nekik van reálisan több esélyük.
Ezt a férfiak legtöbbször még manapság is megteszik.
Persze azért a prezentatív mártírkodás nyomokban itt is feltűnik, de bőven nem annyira gyakran, mint a nőknél.

Vannak viszont dolgok, amiket csak egy nő tehet meg.
Ez egy ilyen dolog volt például.
Odajöhetett volna egy srác is, de azért az nagyon kockázatos.
Hiszen ezek után hihetnék buzinak, ami nem egy hálás dolog.
Plusz megalázóbb talán ilyenkor egy atyáskodó férfi segítsége, pláne, ha mondjuk fiatalabb.
Így tényleg úgy jön le az egész, hogy te egy segítségre szoruló, bátortalan gyökér vagy.
Nehezebb amúgy is így nyitni egy férfinak.

Persze férfi férfival még hagyján.
De hogy mentem volna oda én egy csajhoz például?
Hiszen az nyomulás, zaklatás, stb., ezt tudjuk a femiktől.
Azzal sem indíthaszt, hogy „szia, amúgy nem akarok semmi olyat, csak...”
Hát ez elég gáz, és amúgy ha akarna valaki, az is így kezdené... :D
Plusz valóban félreérthetőbb.
Szóval sehogy se jó.
Meg ugye az sem segít, ha a csaj évekkel fiatalabb.
Ezt egy nőnek kell megtennie, pláne a nemierőszak-hiszti miatt.

Sorolhatnám még miért, de a lényeg, hogy ez női feladat.
Amit a legritkább esetben végeznek csak el.
Az, hogy nem kell mindig erősnek tűnni, nyugodtan lehet valaki érzelgős, és kezdeményezheti a lelkizést hatalmas előny, és kihasználható lehetőség, amire szüksége van a férfiaknak (is).
Máskülönben, ha kénytelenek ezt a férfiak megtenni, akkor minek tartjuk a nőket?
Elég lenne pár, akik szülnek, a többi minek?
Egy férfi is tud érzelgős lenni (még sokkal inkább is), de ő nem lehet az.
Egyszerre ugyanis nem lehet valaki megingathatatlan bástya, és lelkizős dajka.
Egy seggel egy lovat lehet megülni, ezért van a nő, hogy azt megtehesse, amit a férfi nem tehet meg.
Meg nyilván fordítva is.
Szóval ha a férfiaknak nem hagyják, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat, akkor nekik kell, mert valakinek muszáj.

A harmadik ugye az, hogy észreveszed egy másik ember gondjait.
Ezt is főként egy nő teheti meg, szintén a zaklatási ügyek és félreérthető szituációk elkerülése végett.
Ahhoz, hogy észrevedd a másik problémáit figyelni kell.
Őt kell figyelni.
Ez egy évekkel fiatalabb csaj, vagy egy másik férfi, esetleg egy gyerek esetében... nem akarom ismételni magam, midenki sejti, hogy mit akarok mondnai.
A másik az, hogy egy férfi nem lehet sebezhető.
Viszont ahhoz, hogy másokon segíteni tudjon valaki, gyakran fel kell fednie a gyengeségeit.
Ez pedig olyan luxus, amit csak egy nő engedhet meg magának.
Itt feltűnhet, hogy ez mennyire szembemegy az erős üzletasszony, vagy a rendíthetetlen mártír ősanya szereppel.
Igen, valóban, valószínűleg éppen ez a probléma.
Egy férfi nem mondhatja, hogy „most nagyon nehéz nekem, nagyon rossz lelki állapotban vagyok, kérlek segíts valamit”.
Egy nő mondhatja, mégsem mondja, inkább szenved, hogy követelőzhessen.
A férfiak amúgy erre találták ki a férfináthát, hiszen a betegség egy komoly dolog, akkor lehet azért törődést kunyerálni, nem úgy, mintha szarba se vesznek a munkahelyeden, vagy nem megy úgy az edzés, mint szeretnéd.
Azt egy férfinak ki kell bírnia.

Remélem azoknak a törekvő nőknek – biztos rengeteg van, pláne akik az én blogomat olvassák :D – akik változni akarnak sikerült ezzel segítenem.
Illetve hárítanom néhány nőgyűlölő megjegyzést.
Amiket egyfelől leszarok, másfelől tökéletesen igazak. :D

A pár napja kirobbant Norbi-ügy kapcsán előkerült egy régi áldozatszerepe a nőknek: a gyereknevelés.
Merthogy az is munka, ráadásul ingyen munka.
Nem, nem az.
Igen, jól olvasod, a gyereknevelés nem munka.
Nehéz?
Igen.
Hasznos?
Igen.
Önfeláldozást igényel?
Igen.
Munka?
Nem.
Miért lenne az?

Az ember lánya nem a társadalomnak szül gyereket, hanem saját magának.
Ellenben a munkával, amit a társadalomért végez mindenki, ha akarja, ha nem, hiszen adót kell utána fizetni, vagy ha ne adj isten valaki feketézik, akkor is a termékek után, amit a fizetéséért vesz keményen behajtja az állam a részét.
A gyerekek nem hasznosak ilyetén formán.
-Hogyhogy nem hasznosak, hiszen ők fogják termelni a jövőben a GDP-t! – hangozhat el a kérdés ilyenkor.
Igen, lehet, hogy fogja, lehet, hogy nem.
Erősen kétesélyes a dolog.
Az állam rengeteg pénzt öl a gyerekekbe és a gyerekvállalás támogatásába.
Ennél többet nem éri meg egy ennyire rizikós ügybe fektetni.
Ez is bőven sok.
Az is az állam bevételét növeli, ha többen dolgoznak, amihez ugye tanulni kell.
Mégsem fizetnek legtöbb esetben közvetlenül a tanulásért.
Persze vannak ösztöndíjak, de ugye családtámogatás is van.

Amennyiben az államnak szül egy nő, úgy miért övé a gyerek és nem az államé?
Ha nem az államnak szül, akkor viszont miért kapna pénzt érte?
Csak azért, mert nehéz, hasznos, felelősségteljes, még nem jár érte pénz.
Ugyanez igaz a sportokra is.
Mégsem fizetnek csak azért, mert én lemegyek edzeni.
Még életemben nem hallottam testépítőket azon siránkozni, hogy „jajj, olyan nehéz az életem, az állam igazán fizethetne”.
Egy testépítő is külön főz, naponta 7-szer eszik, eszméletlen pénzekbe kerülnek a tápkiegek és doppingok, mellette dolgozik, edz, regenerációt és mobilitást segítő tevékenységeket folytat...
Eközben pedig nem járnak szórakozni, nem isznak, nem drogoznak, nem cigiznek, és jóformán semmi szabadidejük nincs.
Amit viszont nem csinálnak az a rinyálás.
Ők ezt választották, ezt tudták, amikor belevágtak, ahogy a nők is.
Vagy most komolyan azért is fizessen az állam, ha mondjuk megheggesztem a kertkaput?

Van egy jó hírem a nőknek: nem muszáj anyának lenni!